#9

  Meglepetten álltam az ajtóban. Sajnos megmaradt az a rossz szokásom, hogy ilyen helyzetekben lefagy nálam a windows, lehet, váltanom kellene Linux-ra. Csak bámultam az előttem álló Minsoo-ra, aki miután látta, hogy nem adok életjelet, kezét meglengette előttem, mintegy ellenőrizve, élek-e még, majd megszólalt:

- Nem engedsz be?

- Ö… de.. de. – bólintottam majd félreálltam a bejáratból – de mit keresel te itt?

- Neked is szia. Jah és nincs mit, hogy gondoltam rá, hogy talán nincs itthon kajád, mivel nagyjából egy hete nem jártál erre.

- Khm… köszi. De igazán nem kellett volna ilyen későn ide jönnöd, csak ezért. Biztosan fáradt vagy, azt mondtátok, hogy ma elhúzódik a forgatás. Nekem nem árt, ha egy nap kihagyom a vacsorát. – miközben ezt mondtam, elhaladtam az előszobai tükör előtt, amibe belepillantottam. – NAGYON nem ártana.

- Bolond vagy. És egyébként sokkal fárasztóbb volt az a körülbelül három óra, amit aggódással töltöttem, mert úgy volt, otthon találkozunk, csakhogy a pittyegő üzenetrögzítőn kívül senki nem várt minket.

   Én még mindig a tükörképemet bámulva haladtam előre, nem is nézve, hogy vendégem időközben megállt előttem, így szerencsésen nekimentem a hátának. Az szaglószervemet dörzsölgetve, orrhangon szóltam hozzá, ugyanis egyáltalán nem figyeltem.

- Bocs. Mit is mondtál? – erre megfordult, és lehajolva egyenesen a szemembe nézett. Olyan közel volt hozzám, hogy szinte éreztem a leheletét az arcomon.

- Csak annyit, hogy aggódtam. – nem is pislogtunk pár másodpercig, úgy elmerültünk egymás szemében, aztán C.A.P hirtelen elfordult, és a konyhába vonult, ahol lepakolta a friss ételt. – Vagyis aggódtunk. Mindannyian. A srácok már a rendőrséget akarták hívni.

- Aha. – még mindig ott álltam, ahol az előbb és bámultam Minsoo hűlt helyét, majd hirtelen észbe kaptam. – Ne már! Csak pár óra volt! Hihetetlen, hogy az embernek egy kis magánélete sem lehet. – csaptam a homlokomra drámaian. A leader csak mosolyogva ingatta a fejét, immár a terített asztalnál.

- Mondd ezt Nielnek. – ebben a pillanatban, mintha csak megérezte volna, az említett személy épp hívott telefonon – megint.

- Mit akarsz már megint? Azt hiszem világos voltam az imént.

- Noona, Minsoo hyung ott van veled? Itthonról eltűnt, és nem veszi fel a telefonját. Hihetetlen! Ma mindenki felszívódik?! – méltatlankodott.

- Igen, itt van velem. De… - rápillantottam az előttem ülőre – nem szólt, hogy idejön?

- Nem! Mindig olyan önző, ki akar sajátítani magának! Mi is mehettünk volna!

- Na már csak az hiányzik. – motyogtam magamnak, mire C.A.P elröhögte magát.

- No jól van, lényegtelen – mondtam immár az éter másik felén lévő énekesnek - Csak nem féltek éjszaka egyedül lenni otthon? Ne aggódjatok, nemsokára megy haza.

- Mi nem is… - de szegény már nem mondhatta végig, mert letettem a telefont.

- Hiányzol a fiúknak.

- Túlélik. – mondta faarccal. Elképesztő milyen poker-arcot képes néha vágni.

   Bevágódtam a székre mellé, és nekiláttam a vacsorámnak. Igazából farkas éhes voltam, de ha rajtam múlik, akkor képes vagyok egész nap nem enni. Egy darabig csak csendesen csipegettünk, mikor eszembe jutott Liz szülinapi ajándéka.

- Jut eszembe.

- Hm?

- A húgomnak, Liznek januárban lesz a születésnapja, és arra gondoltam, hogy meglepem egy repülőjeggyel ide, Szöulba.

- Ez jó ötlet. – mondta mosolyogva – Biztosan örülni fog, hogy láthat.

- Nos, hát igen, nekem is biztosan örülni fog. De… - tétovázva haraptam be az alsó ajkam.

- De mi?

- Szeretném, ha nektek örülne a legjobban. Nagy rajongótok, különösen Danielé. Megengednéd, hogy szervezzek neki egy szülinapi meglepetés-bulit veletek együtt? A srácok biztosan benne lennének, de téged akartalak először megkérdezni. Még nem meséltem rólatok, hogy igazán nagy legyen a meglepetés.

- Én benne vagyok. Lakhatnátok nálunk is abban az egy hétben. – felelte. Erre én a szemeimet összehúzva sandítottam rá, félre döntött fejjel:

- Nana. Házi nyúlra nem lövünk. Mellesleg amúgy nem mintha most gyakorlatilag nem laknék ott. – legnagyobb meglepetésemre olyan zavarba jött, hogy hirtelen felállt, és rákvörös fejjel – ennyit a poker-arcról - elkezdte összeszedni a tányérokat, és nekiállt mosogatni. Nem viccelek, a Teen Top leader-e önként mosogatott a szemem láttára. Kézzel.

- Hé! Én még nem fejeztem be! – szóltam rá.

- Nem baj, úgyis azt mondtad, hogy nem kéne vacsoráznod nem? Akkor vedd úgy, hogy segítek a diétádban.

- Bang Minsoo. Biztos, hogy ilyen fiatalon akarsz meghalni? Nem mutatna jól a fejfádon, hogy „mosogatóvízben halt drámai halált, miközben a koszos edények ellen folytatott hadjáratot”. – Mondtam vészesen felé közeledve, mire ujjával befogta a csap végét, és rám irányította a vízsugarat, ami elől kiabálva menekültem. Nesze neked mosogatás. Arról nem volt szó, hogy én leszek megmosdatva. És mintegy végszóra, ekkor nyitott be a Teen Top további öt tagja.

- Minket mindig kihagytok a jó bulikból!  - kiáltott fel Changjo, és beszaladt a konyhába további flakonokért, amiket vízzel tölthetett meg, míg a többiek is ugyanúgy tettek. Így ment ez egy darabig, végül utolért a végzetem, és a fürdőkádban kötöttem ki, ruhástól a hideg zuhany alatt, de senki nem úszta meg szárazon.

   Miután felmostam a romokat, visszavonultam a fürdőszobába, ezúttal meleg fürdőt venni, egy száraz pizsama-garnitúrával a kezemben. Azzal nem foglalkoztam, hogy a többiek mit kezdenek a vizes ruháikkal, az ő bajuk, nem én kezdtem a korai húsvétot. Szép nyugodtan, a hajamat törölgetve mentem be a szobába, ahol hat pucér férfi felsőtest szúrta ki hirtelen gyanútlan szemeimet. Gyorsan az arcom elé kaptam a kezeim, hogy ne bámuljam őket.

- Jesszus! Mért kell nekem mindig ilyen helyzetekbe kerülnöm? – szólaltam meg felindultságomban magyarul. – A franc essen *** - használtam ki a magyar nyelv páratlan kifejezőképességét.

- Noona? – jött oda hozzám Changjo és Ricky félénken. – Jól vagy?

- Nem, ne gyertek közelebb – emeltem a kezeim magam elé, de rossz ötlet volt, mert így ismét a látóterembe kerültek, különösen C.A.P zavart engem, ugyanis Nielről még épp nem mondanám, hogy annyira zavarba hozna, de azért mégis csak férfiakról beszélünk.

- Most azonnal vegyetek magatokra valamit, különben orrvérzésbe halok bele!

- De a ruháinkból csöpög a víz. – mondta L.Joe, a szárítón csöpögő pólókra és ingekre mutatva.

- Igen. – helyeselt Chunji is – a nadrágjainkat még így se tudtuk levenni…

- Na még csak az hiányozna! – kúszott egy oktávval feljebb a hangom. – na jó, ez így nem megy. – néztem rájuk immár határozottan – de csak is a szemükbe, egyenesen a szemükbe – Kerítek nektek valamit, amit magatokra vehettek. Talán van egy-két nagyobb méretű pólóm, amit hálóingnek szoktam használni. De nadrággal nem szolgálhatok, úgyhogy a plédeket kell magatok köré tekernetek.

   Bezavartam őket az említett ruhadarabokkal a hálószobámba, ahonnan röpködve kerültek ki hozzám a vizes elemek, azokat a többi mellé sorakoztattam. Majd a nappaliban kihúztam a kanapét – még szerencse, hogy ággyá lehet alakítani –, leterítettem két vastagabb paplant a földre, ezzel rögtönözve fekvőhelyet az ázott madárkáknak, akik pont ekkor vonultak ki libasorban. Mikor megláttam őket, kacagnom kellett. A kinyúlt pólóimmal, és a derekuk köré csavart takarókkal félresikerült őslakosoknak néztek ki. Mikor sikerült újra levegő vennem, a fekhelyekre mutattam:

- Gondolom, ma este már nem szándékoztok hazamenni. Megágyaztam nektek, de csak ennyi tellett tőlem. Nem számítottam hat pizsamavendégre. A ruháitok a szárítón vannak, feltekertem a fűtést, hogy jobban száradjanak. Reggelre biztos jó lesz.

- Köszönjük szépen. – hajoltak meg.

- Én alszom az ágyon! – ugrott fejest Niel az ágyneműbe a kanapén.

- Na ne gondold. - Lépett oda C.A.P, majd egyszerűen letaszigálta a kis énekest a lábával, aki a földön landolt, de azonnal vissza is mászott.

- De igenis itt alszom!

- Én is jövök! - Kiabált Ricky, majd Daniel mellé fúrta magát.

- Aish… - fújtatott Minsoo, de csak legyintett és leült a földre. – Akkor Jonghyun, te alszol köztük harmadiknak, mi meg itt hárman lent a földön. – A szólított szó nélkül felkászálódott, és befészkelt ő is a trióba. Végül, mikor mindenki elcsendesedett, halkan lekattintottam a villanyt.

- Jó éjszakát fiúk. Aludjatok jól… a körülményekhez képest – mondtam kissé kuncogva.

- Jó éjt Noona. – dörmögték egyszerre. Majd elindultam a szobám felé, átlépdelve rajtuk.

- Noona? – hallottam Ricky álmos hangját.

- Hm?

- Nem alhatnék mégis melletted? Niel lába az oldalamban van.

- Danielt ismerve örülj, hogy nem a szádban. – válaszolt neki Byunghun.

- Jó éjt Changhyun. – mondtam én, majd magamra zártam csendes kis szobám ajtaját.

  Bemásztam az ágyamba, fejemre húztam a takarót, és épp lehunytam a szemem, amikor csöngeni kezdett a telefonom. Úgy megijedtem, hogy gyakorlatilag kiszaltóztam az ágyamból, egyenesen az asztalra, ahol a telefonom hevert. Gyorsan beleszóltam:

- Hm?

- Lea te vagy az?

- Jongin?

- Ö.. Igen. Remélem nem ébresztettelek fel…

- Nem, még nem aludtam.

- Uh.. Akkor jó. Ne haragudj, hogy ilyen későn zavarlak… csak… – kicsit habozott, én meg úgy szorongattam a telefont, mintha az életem múlna rajta. – Tudom, hogy ez kicsit hirtelennek tűnhet, de nem lenne kedved találkozni valamikor? Elmehetnénk valahová együtt. Ha nem akarsz…

- De. De! Én is szívesen találkoznék veled. – mondom mosolyogva, mielőtt még meggondolná magát.

   A fangörcs kerülgetett, de próbáltam visszafogni magam, amíg le nem tettük a telefont. Akkor aztán némán nevetve toporzékolni kezdtem, ügyelve, nehogy felkeltsem rögtönzött hálótársaim figyelmét. Bambán vigyorogva vetettem magam az ágyamra, és csak bámultam a kijelzőt, mintha csak Kai lenne rajta. Végül elnyomott az álom, telefonnal a kezemben.