*Lea POV*
Mióta C.A.P kikelt magából, próbálok nem a
szeme elé kerülni. Részben, mert
megbántott, de sokkal inkább, mert nem világosan bár, de a tudtomra adta, hogy
tud Kairól. Fogalmam sincs honnan, de úgy tűnik a többieknek nem
mondta el... Próbáltam Lizzel beszélni a dologról, de egy szúrós megjegyzéssel
intézte el a dolgot.
- Csodálkozol?
Kellett neked titkolózni. Cöh... Még nekem se mondtad el. - húzta fel az orrát,
de aztán jobban érdekelte, hogy mi van Niellel.
A szokásos tevékenységemet űztem a dormban -
C.A.P ide vagy oda, éhen halni mégsem hagyhattam őket, amikor L.Joe somfordált
be és kukucskált át a vállam felett szimatolva. Én a szemem sarkából néztem rá.
- Igen?
- Jó az illata. Kaphatok kóstolót?
- Rendben, de csak mert jó kedvem van. - mosolyogtam,
majd kezébe nyomtam a fakanalat, amivel a krémet kevertem össze a süteményhez.
Jóízűen
állt neki az édességnek, de egy idő után a szájában lógó fakanállal bámult rám.
- Ííígen? -
nyújtottam meg a kérdést szándékosan, amikor egy idő után frusztrálóvá vált
tekintete. - Byunghun, bökd ki mit akarsz.
- Semmi különöset,
csak azon gondolkodtam, hogy kérhetek-e tőled egy szívességet, ha már jó kedved
van.
- Kérni kérhetsz,
akkor is, ha nincs jó kedvem. Legfeljebb nem teszem meg. - kacsintottam rá,
mire ő csak nagy komolyan bólintott.
- Akkor kérlek,
békülj ki Minsoo hyunggal. - mélyen a szemembe nézett és úgy mondta ki a
szavakat. Sokszor észrevettem
már, hogy a hat fiú közül ő volt a legérettebb.
- Parancsolsz? - a kezem megállt kevergetés közben.
Váratlanul ért kérése.
- Azt szeretném, ha kibékülnél C.A.P hyunggal. -
ismételte meg határozottan, de én csak a fejemet ingatva tértem vissza a
félbehagyott tevékenységemhez, válasz nélkül hagyva a hallottakat.
- Noona, kérlek. Nem tudom, hogy mi történt köztetek,
amiért Hyung úgy beszélt veled, csak azt, hogy nagyon bántja a dolog. Nem
gondolta komolyan.
- Nézd. - csaptam le kicsit erősebben
a kanalat, mint akartam. - Nem hiszem, hogy ezt tőled kellene hallanom és azt
sem, hogy nekem kellene beszélnem Minsooval.
- Noona, valami baj van? - dugta be a fejét Chunji az
ajtón az éles hangra.
- Nincs semmi Chanhee, csak kétbalkezes vagyok, és a
kanál kiesett a kezemből.
- Á, az nem
újdonság! - legyintett vigyorogva, mire örömmel mentem bele a játszmába, csak
hogy ne kelljen folytatnom az előző, kissé kellemetlen beszélgetést.
- Yah! Lee Chanhee! Éhen akarsz halni?! Mert egy
szavadba kerül és kivonulok a konyhából. Vagy csak téged foglak diétára...
- A másodikra szavazok! - vonult be felemelt kézzel
(és tele szájjal) Ricky - akkor több marad nekem. - kuncogott bele a markába.
- Kettőtök közül inkább neked lenne szükséged
diétára Changhyun... - adta fel L.Joe mikor látta, hogy erőteljes
szuggerálását gond nélkül figyelmen kívül hagyom. Egészen addig hagytam
elfajulni vitájukat, amíg nem vált hangerejük súlyosan ártalmassá a fülem
számára, akkor aztán bevetve a hangerőmet - no meg a magyar nyelv dallamosságát
- kizavartam őket a konyhából.
- Ajaj! Magyarul
beszél... meneküljetek! - szaladt elöl Ricky, majd a nappaliban megtorpant. -
Jut eszembe, Niel hyung hol van? - mintha csak meghallotta volna, Niel kiáltása
hallatszott az emeletről.
- Áááá! Van szarvasod?! Ez nem ér! Nekem olyan nem
lehet...- erre mindenki szemforgatva huppant a kanapéra.
- Úgy tűnik, megint Lizzel
skype-olnak. - jegyezte meg Changjo, aki ekkor araszolt le közénk. A délután
többi része a játékkonzolok között telt, illetve a fiúké, mert nekem a
fantasztikus árvaházi adminisztrációhoz volt csak szerencsém. Már egy ideje
szorgalmasan jegyzeteltem, amikor feltűnt, hogy Niel, Changjo és Ricky szintén
lázasan írnak.
- Ti mit csináltok?
- Írunk. - válaszolta Niel fel sem pillantva, aztán
nyelvét kitolva folytatta.
- Az én papírjaimra? A munkámra?
- Ühüm. - bólintott Ricky is, majd Changjo hozzáfűzte:
- Segítünk neked, hogy
hamarabb végezz és lejátszhassuk még a múltkori menetet az autóversenyben,
mielőtt hazamész... - kikaptam a kezéből a lapokat, de ahogy haladtam az
olvasással, a vörös köd menthetetlenül elborította az agyam. Az adatokhoz - nem
ismervén más szempontot - betűrendbe írták be a neveket, és orvosi
véleményeket, továbbá a születési dátumokat. Gyakorlatilag kezdhettem előröl az
egészet.
- Ugye milyen jó,
hogy megcsináltuk? Mindjárt készen vagyunk. - mosolygott Niel mit sem sejtve,
én pedig - dühkitörésemet próbálván visszatartani - az orrnyergemet szorítva
utasítottam őket.
- Hagyjátok abba. Most.
- De...
- Tegyétek. Le. A. Tollat. - szűrtem
a fogaim között, mire a három jómadár lassított, óvatos mozdulatokkal lerakta
az íróeszközt, felálltak, betolták a széküket, ügyelve, hogy egy hangot se
adjanak ki, majd lábujjhegyen, nyakukat behúzva somfordáltak el mellőlem.
Nyilván kitörésre számítottak, de felróttam nekik, hogy csak segíteni akartak.
Távolodóban még összesúgtak:
- Ez sokkal ijesztőbb,
mint amikor kiabál...
- Hallom ám! -
emeltem meg egy kicsit a hangom, csak a rend kedvéért, de már a mosolyt nem
tudtam elfojtani.
Késő este végeztem a - javított - munkámmal. Találkozóm
volt Jonginnal, így még betakargattam a nappaliban a fiúkat, akiket elnyomott az
álom a nagy x-box meccs közben, majd felöltöztem és elindultam. Útközben
elkezdett szakadni az eső. Ilyen az én szerencsém, persze, hogy nem volt
esernyőm. Egy nagyobb téren haladtam át, a szökőkutat megkerülve, amikor megcsörrent
a telefonom. Megálltam a vízsugarak mellett, végül is már bőrig áztam, nem
számított. A kijelzőn Kai neve villogott.
- Mindjárt ott vagyok... – szóltam bele köszönés
nélkül.
- Már elindultál? Sajnálom, de azért hívtalak, hogy ne
gyere, mert mégsem érek ma rá. Ígérem, bepótoljuk rendben? Majd kereslek…
- Biztosan nem tudsz jönni? Meg tudlak várni…
- Nem, elhúzódik a fotózás… Ne haragudj. Vigyázz
magadra. Remélem vittél esernyőt, elég pocsék idő van…
- Persze, van nálam. – válaszoltam, majd kinyomtam a hívást.
Csak álltam, kezemben lógott a telefon és a szökőkút fényeit
bámultam. Az járt a fejemben, hogy mi értelme van működtetni a zuhogó esőben a
vízsugarakat és a színes lámpákat, amikor senki nem nézi.
Aztán egyszer csak elállt az eső. Már
teljesen mindegy volt, mert minden porcikámból csavarni lehetett volna a vizet.
Elindultam volna, de feltűnt, hogy furcsa módon csak felettem nem esik, a
környezetemben még mindig mintha elszabadult volna az a bizonyos dézsa.
Meglepve pillantottam fel, és láttam, hogy valaki esernyőt tart felém. A valaki
nem más volt, mint C.A.P.
*-*
VálaszTörlés