#20

Sziasztok! Jövőhét vasárnapig nem tudok frissíteni, mert külföldre utazom, és nem lesz internetem. Ezzel a dupla résszel szerettelek volna kárpótolni benneteket. Remélem mindenkinek tetszik majd. :)

*Liz POV*

   Már kezdtem álmon halni amikor Niel végre bejelentkezett skype-ra. Az eltelt pár órában ezerszer megfogadtam, hogy többet nem maradok fent ilyen sokáig a kedvéért, bár tudtam, hogy ha kellene, akár napokig nem aludnék, csak hogy beszélhessek vele pár percet. Már csak egy gombnyomás, és Niellel nézhettem farkasszemet. Ami azt illeti szó szerint, mert olyan közel hajolt a kamerához, hogy csak a szemét láttam.

- Ö… Ugye tudod, hogy a kamera benne van a szemedben… mindjárt kész is a szemfenék vizsgálat, már csak pár centivel kell közelebb jönnöd – mondtam köszönés nélkül, eléggé szarkasztikusan a késői órának – és fáradtságomnak köszönhetően.

- Yah… Nem is örülsz, hogy láthatsz? – pislogott nagyokat.

- Vigyázz, a szempilláid leverik a kamerát! – kaptam tettetett aggódással a szám elé a kezemet. - Mellesleg nem is látlak, csak egy bazi nagy retinát, ami akárkié lehet.

- Jól van na. – Huppant vissza normális távolságba a kamerától, így végre láthattam az arcát, ami annyira hiányzott. - Olyan vagy, hogy… olyan…

- Tudom, pont olyan. Én is így gondolom.

- Nem is fejeztem be! – kiáltott fel, mire szegény, öreg hangfalam majdnem bekrepált.

- Inkább ne ordíts, mert itt éppen hajnali három óra van és nem hogy anyuék, de az egész szomszédság felébred… inkább mondd, mit akartál…

- Nem mondom. Te is olyan ünneprontó vagy… - ráncolta a szemöldökét

- Mi az, hogy én is? – kaptam fel a fejem – Ki ünneprontó még?

- Hát Minsoo hyung… amióta hazajöttünk olyan furcsán viselkedik, ma pedig Noonaval is összeveszett… - éreztem, ahogy az álom messze száll a szemeimtől.

- Hogy mi? Veszekedtek? De miért? És egyáltalán… Whoa… elmegyek, és már nem bírnak magukkal…

- Igazából nem mondanám, hogy veszekedtek. Inkább csak Hyung… azt hiszem nagyon megbántotta Noonát… Reggel még jó kedve volt, de miután Hyung kiabált vele, csak csendben rendet rakott és azóta nem láttam. Lehet, hogy hazament… De mi az, hogy nem bírnak magukkal?!

- Áh, semmi. – legyintettem – inkább mesélj el mindent…

   Részletről részletre kiszedtem áldozatomból a legkisebb információkat. A tényekből azt szűrtem le, hogy valószínűleg kibukott a Kai-dolog, de valami biztosan nem úgy sült el, ahogyan Lea tervezte…

- Lea még nekem sem mondta el, hogy együtt van Kai-al, de akkor hogyan mondhatta el C.A.P-nek? – észre sem vettem, hogy hangosan kimondtam gondolataimat, csak már mikor a hangfalam végleg bemondta az unalmast Niel éles hangjára.

- HOGY MI? Noonának van valakije? – felindultságában rácsapott az asztalra, ahol repült egyet a klaviatúra és az egér is, meg egy-két ceruza, amik elszórva hevertek Niel előtt.

- Ordíts csak nyugodtan, hátha az egész Teen Top rájön… - mondtam, miközben a fejemet fogtam, hogy hogy lehettem ennyire szerencsétlen. Lea tutira kinyír majd… Nem elég, hogy C.A.P rájött, most majd mindenki tudni fog róla.

- Jah, igaz. Bocs. – húzta be a nyakát.

- Nah, jó, figyelj Daniel…

- Miért nem hívsz oppának?

- Parancsolsz? – néztem rá a hirtelen kérdésre. Nem értettem, hogy jön ez ide.

- Miért nem hívsz oppának? Végül is már…

- Ahn Daniel…

- Hm?

- Nem foglak oppának hívni.

- De..

- Vita lezárva. Egyéként visszatérve… Ha el mered mondani bárkinek, hogy Leának van valakije, akkor személyesen utazom Koreáig és kitekerjem a nyakad… - néztem rá fenyegetően, de ijesztgetésem elszállt az éterben, ugyanis hozzá csak a mondat második fele jutott el.

- Akkor most azonnal megyek, és szétkiabálom… akkor hamar itt leszel velem. – mondta lelkesen és már állt is volna fel a székről.

- Jössz vissza, de azonnal! Ahn. DANIEL! Ott állj meg ahol vagy! – egy percre megijedtem, amikor eltűnt a kamera látóteréből. Lehet, hogy tényleg komolyan vette a dolgot. Kétségbeesetten pásztáztam azt a pár métert, amit beláttam, illetve hegyeztem a fülem, hátha hallok valamit, de csak a nagy semmi csengett a fülemben. Majd hirtelen az asztal alól felugrott egy nagy „Húúúú!”-val. Én leestem a székről ijedtemben.

- Ezért még fizetni fogsz… - sziszegtem miközben visszatornáztam magam ülő helyzetbe, de a bűnös csak kacagott.

- Már alig várom. – mondta két levegővétel között.

   Végül ejtettük a témát, de még sokáig beszélgettünk, és megegyeztünk, hogy nem szólunk bele a „nagyok” dolgába. Bár aligha viselkednek érettebben az óvodásoknál. Legalább is C.A.P részéről nem volt valami szép dolog, amit tett. Bár kétségtelenül annak örülnék jobban, ha őt választaná Lea. A megérzéseim semmi jót nem súgnak Kai-al kapcsolatban.

   Élveztem, hogy végre beszélhetek Niellel, nagyon hiányzott már. Sokat gondoltam az utolsó estémre Szöulban. Olyan hangosak voltunk néha, hogy az összes családtagom bejött minimum kétszer, hogy hallgassak már el hajnalok hajnalán. Hát igen, Niel meg a hangerő… Amikor búcsúzkodtunk, meglepően elkomolyodott.

- Liz?

- Én. – erre egy kicsit elmosolyodott, majd miközben az asztal lapját kapargatta, továbbra is félmosolyra húzva száját hozzáfűzte:

- Nagyon hiányzol… - nem tudtam mit mondani neki, csak reméltem, hogy gyorsan eltelik az a pár hónap. Egyelőre minden nap egy évnek tűnik, ráadásul most Leának is szüksége lenne rám.