#24 és fél

*Lea POV*

- Lenne kedved elkísérni Magyarországra? Liz befejezi az iskoláját áprilisban, és szeretném, ha te is ott lennél az ünnepségen. – percekig csak üres tekintettel meredt előre. Már a kezemet lóbáltam Niel előtt és készültem az újraélesztésre, amikor rám emelte tekintetét.

- Mehetek veled?

- Igen.

- Magyarországra?

- Aha.

- Lizhez?

- Nem is az öcsémhez…

- IMÁDLAK! – ugrott a nyakamba olyan erővel, hogy eldőltünk az ágyon és csak ordított, úgyhogy a hallásom maradandó károsodást szenvedett. Vártam még kitombolja magát, aztán megköszörültem a torkom.

- Ö… Szeretlek én, meg minden, de nem szállnál le rólam? Ez így kicsit zavarba ejtő… - Niel úgy pattant le rólam, mintha megégették volna.

- Ne haragudj.

- Rá se ránts. – mosolyogtam gyerekes zavarán. Hogyan is félthetném tőle Lizt?

   Izgatottan készülődtem haza. Mikor végre elemelkedtünk a földtől, ismerős öröm terjedt szét a szívemben. Bár az út során számtalanszor megbántam, hogy Nielt választottam útitársul. Végig járt a szája, valamin mindig problémázott és ha mást nem, Lizről kérdezett vagy áradozott. Mikor már komolyan eljátszottam a gondolattal, hogy leütöm, ha nem hagy aludni legalább pár órát, elnyomta az álom.

   Budapesten autót béreltünk, amivel egészen hazáig vezettem. Otthon a családom apraja-nagyja már megérkezett, Liz pedig már szerencsére elindult az iskolájába, így nem lepleződtem le. Nielt mindenki kedvesen fogadta, a nyelvi korlátok ellenére. Hellyel-közzel tolmácsoltam, de szegény Niel néha háttérbe szorult, mert mindenki személyesen akarta hallani, hogy megy sorom odakint Koreában.

   Végül mindenki elindult a maga járművével. Hozzánk betársult utasnak a nagymamám és az idős néni, aki amolyan fogadott nagymamánk volt, és aki a hátsó ülésre került a kissé megilletődött idol mellé. Egész úton hajtogatta a néni, hogy milyen jó, hogy ilyen „rendes fiatalembert” találtam magamnak odakint. Kicsit szenilis volt szegény, így feleslegesnek tartottam ötpercenként elmagyarázni, hogy nem a férjem.

   Az ünnepség pont olyan volt amilyennek egy ballagásnak lennie kell – hosszú és unalmas. Mikor vége volt, Nielt egy félreeső helyre állítottam, majd elszaladtam a húgomért, aki a nyakamba borulva ecsetelte, hogy gyűlöli a magas sarkút – még mindig – és a kosztümöt – még mindig. De nem tudta végig mondani, mert időközben odavezettem „ajándékához” aki mosolyogva szólalt meg:

- Kár, pedig igazán csinos vagy benne. – Liz csak állt egy helyben és a száját tátotta – szó szerint. Niel kezdett zavarba jönni, ám ekkor kedves testvérkém, mint akinek elmentek otthonról, visítva a nyakába ugrott. Én úgy éreztem, hogy ez az a pillanat, amikor nekem el kell szivárognom.

   A nap nagyon gyorsan elment, de Liz többet nem engedte el párja kezét. Bár hazafele kicsit nehéz volt elviselni, ahogy a néni kérdezgette, hogy ugyan mégis miért mentük férjhez ugyanahhoz a férfihoz, de húgomat látva még ezt is csekély árnak éreztem. Este az alvás úgy alakult, hogy én beköltöztem Liz szobájába, Daniel pedig megkapta az én szobámat. Mindannyian hulla fáradtan dőltünk be ágyunkba, ám nekem más terveim voltak.

   Gondosan megvártam, míg minden elcsöndesedik a házban, majd matracomat Liz ágya alá tuszkoltam aztán halkan, takarómmal és párnámmal a hónom alatt megcéloztam a szobámat, ahol Niel már minden bizonnyal az igazak álmát aludta. Amikor benyitottam, még enyhe horkolást is hallottam. Mellé surrantam, és megráztam a vállát.

- Daniel, ébredj! Daniel! - egyre határozottabban ráztam, majd mikor nem reagált, nem finomkodtam tovább, a hátára csaptam. - YAH!

- Ááá...uhmpfmfp... - tenyeremmel betapasztottam a száját, nehogy felverje nekem a házat, mert akkor hiába fáradtam. Csak akkor tettem szabaddá beszélőkéjét, amikor megcsillant szemében a felismerés.

- Noona... Mit keresel itt?

- Idegen helyen nem alszom jól és nagyon fáradt vagyok. Engedj oda. - hessegető mozdulatokat tettem, mire Nielnek elkerekedett a szeme.

- N... Noo... Noona... Azért mégis... Egy ágyban aludni...

- Ki beszélt itt együtt alvásról?

- De hiszen te mondtad az előbb...

- Bolond. Én itt alszom. A saját ágyamban. Nélküled. Na, csipkedd magad. – a nyomaték kedvéért belecsíptem a karjába.

- Áu! De akkor én hol aludjak?!

- Ahol akarsz… - jelentőségteljes szemeket meresztettem rá, remélve, hogy felfogja, mit is akarok tőle.

- Jól van, megyek már… - és álmosan, kócos hajjal, ágyneműjét magához szorítva kullogott ki a szobámból. Amint eltűnt az ajtóm mögött, rögtön ott termettem és kikukkantottam rajta. Éppen abban a pillanatban tűnt el Niel háta a húgom szobájában. Önelégülten mosolyogva fészkeltem vissza magam az ágyamba.