#18

*Lea POV*

- Jó utat hazafele, és gyere vissza minél hamarabb – mondta mosolyogva L.Joe miközben megölelte Lizt az ajtóban. A csomagok már a taxiban vártak minket.

- Igaz. Ne várd meg a következő szülinapodat! – fűzte hozzá Chunji is.

- És ha legközelebb jössz, hozz nekem igazi magyar csokit! Olyat még nem ettem. – Ricky pont úgy festett, mint egy kiskutya, akit otthon akarnak hagyni a gazdái.

   A fiúk nem kísértek ki minket a repülőtérre, mert túl nagy ilyenkor a forgalom, nem akartak feltűnést kelteni. Kivéve persze Nielt, őt egy orosz tank sem tudta volna visszatartani a húgomtól. Így hármasban sétáltunk be a Szöuli repülőtér hatalmas csarnokába. A csomagokat már leadtuk, így nem maradt hátra más, csak a búcsú, amit rövidre akartam zárni, ismerve Lizt. Nem bírja a könnyes, érzelgős dolgokat.

- Ha vége a sulinak, megbeszélem anyuékkal, hogy a nyáron kijöhess újra – öleltem meg a kétségbeesett arcot vágó Lizt. – Vigyázz magadra. – nyomtam puszit az arcára, majd odébb mentem, hogy utat adjak az eddig csak mellettünk ácsorgó kapucni és napszemüveg mögé rejtőzött énekesnek.

   A forgóajtó mellől néztem, ahogy még egy kis ideig csak állnak egymással szemben, nem tudván mit kezdeni az új helyzettel, majd Liz mondott valamit, gyorsan átölelte Nielt, akinek még reagálni sem volt ideje, majd elfordult, és már el is tűnt a biztonsági kapu mögött. Vártam, hogy Daniel elinduljon, de csak állt ott és Liz után bámult. Megesett rajta a szívem, ezért odasétáltam hozzá.

- Menjünk haza Daniel. – fogtam meg a vállát, mire rám nézett.

- De Noona, még csak nem is mondhattam semmit… - csalódottságát nem tudta leplezni, ezért átöleltem a vállát, és elkezdtem kifele vonszolni.

- Liz már csak ilyen. Gyere, vegyünk egy kis süteményhez valót, és közben sétálunk egy jót. – mondtam, de ő csak bólintott. Sajnáltam egy kicsit, de megértem, hogy a húgom miért cselekedett így. Niel sem a bevásárlás alatt, sem a hazafele úton nem szólalt meg, otthon pedig egyenesen a szobájába ment és bezárkózott. Én a konyhát céloztam meg, hogy valami hasznossal töltsem ki az űrt, amit húgom hagyott maga után.

- Daniel hyungnak mi baja? – jött ki Changjo, és ujját beledugta a tálba, amiben a csokoládés sütemény tésztája pihent. Én még röptében tudtam rácsapni a kezére.

- Ne nyúlkálj bele, ha kérsz, szedj külön magadnak – tettem elé egy kis tálat és kanalat. – egyébként semmi különös, csak szerelmes.

- Ki szerelmes? – jelent meg szimatolva Ricky is, akinek szintén a kezére csaptam, amikor bele akart nyúlni a tálba, és jelentőségteljesen a Changjo előtti eszközökre mutattam. 

- Niel hyung olyan, mint egy zombi…

- Hát pont róla van szó – válaszolt társának készséggel tele szájjal Jonghyun.

- Wow. Ha ilyen a szerelem, akkor én maradok inkább a csokoládé szerelmese…

- Az legalább meglátszik rajtad… - röhögte el magát Changjo, mire Ricky a szájában lógó kanállal felkiáltott:

- Yah! Mondd még egyszer, ha mered! - Megcsóváltam a fejemet, és elindultam a szoba felé, ahonnan érezhetően sugárzott a letargia.

   Kopogás nélkül nyitottam be, és ahogyan sejtettem, Niel ott feküdt az ágyon, a plafont bámulva. Én nem szóltam egy szót sem, csak akkurátusan elkezdtem kutatni a dolgai között, összeszedve az éles és bármilyen szempontból veszélyes tárgyakat, majd kétszer ellenőriztem, hogy jól be van-e zárva az ablak.

- Noona, mit művelsz? – ült fel végre az érintett.

- Csak eltávolítok mindent a közeledből, ami potenciális bántalmazó eszközzé válhat a kezedben. Vészesen depressziósnak tűnsz.

- Neked nem is hiányzik?

- Már hogyne hiányozna? De ahogyan ismerem Lizt, személyesen csinálna belőled darált húst, amiért itt ülsz a szobádban és agonizálsz. Szedd össze magad. – mondtam neki kacsintva, mire ő is elmosolyodott és visszatáncoltam a sütőhöz, mivel benne hagytam az édességet. Ricky és Changjo már szinte kiürítették a tálat.

- Hé, ti ketten! Mit fogok most sütni?! Megettétek az összes tésztát! – lengettem meg a fakanalat a kezemben, mire a bűnösök hónuk alá kapták a csokis massza maradékát, és futásnak eredtek. Kint azonban összeszaladtak a csigaházából előbújt Niellel, akit beterített a maradék csokoládé. A romok felett Chunji állt meg nevetve:

- Nahát, Niel! Az előbb még olyan savanyú voltál, hogy ha rád néztem, azonnal kirázott a hideg, mintha citromba haraptam volna! Ez az édesség határozottan jobban áll neked!

- Á! Hyung! Én úgy „szeretlek” – ölelte át a gyanútlan gúnyolódót Niel, mire osztoztak a csokimázon. És hogy teljes legyen a kép, C.A.P és L.Joe egyszerre léptek a folyosóra, mintegy felmérni a terepet. Az óvatlan leader belelépett a tálba, így ő sem maradt ki a csokizásból, a kis rapper pedig az éppen ölelkező páron esett keresztül. Mire mindenki rendezte sorait, szépen kikenték a bútorzatot is.

- Na jó, fiúk, most azonnal menjetek a fürdőbe és ott szépen öltözzetek át, mielőtt még meggondolom magam, és a ruháitokkal együtt titeket is a mosógépbe pakollak! – mutattam a fürdőszoba irányába fenyegetően, csípőre tett kézzel. Amikor azonban megláttam, hogy a pórul járt C.A.P rá akar lépni a fehér szőnyegre a csokoládétól fekete talpával, agyamat elborította a vörös köd.

- Bang Minsoo! Le ne merd tenni a mocskos patáidat a fehér szőnyegre, mert esküszöm, hogy ezt fogom kettétörni rajtad! – lengettem a kezemben maradt fakanalat.

- De hát mit csináljak? Repüljek a fürdőig? – meredt rám nagy szemekkel, miközben lábát még mindig a levegőben tartva egyensúlyozott.

- Nekem aztán mindegy, felőlem mehetsz űrhajóval is… Ne! Nehogy meg merj mozdulni! – kiáltottam, amikor láttam, hogy talpával ismét közelít a veszélyzóna felé.

- De..

- Nem! Eszedbe se jusson! – de már ekkor nagy léptekkel közeledtem felé, hogy félre rántsam nem számolva a lábam alatt heverő Teen Top tagokkal. A végeredmény az lett, hogy egyensúlyom vesztét érezve belekapaszkodtam az amúgy is bizonytalan lábon álló leaderbe, és összegabalyodva hemperedtünk a földre, így lehetőségem nyílt egy kis bőrápolásra a csokoládé által - azt mondják csodákra lépes.

   Alattam a tészta és végtag tengerrel, felettem a nyögdécselő Minsooval már nem nagyon kaptam levegőt, pláne, mikor az utóbbi személy egészen közelről bámult az arcomba.

- Mi a… - kezdtem volna a méltatlankodást, mikor C.A.P váratlanul összecsokizta az orromat az ujjával, és csintalanul mosolygott.

- Fiúk, azt hiszem, szeretett Noonánk kimaradt a jóból. – mondta a többieknek, mire nekik sem kellett több, és én is egy két lábon járó, kissé késett csoki mikulás – vagy korai csoki nyuszi lettem. Mindenki mehetett átöltözni, fürdeni, mosakodni – a féltve óvott szőnyeget is beleértve. A sütemény pedig… hát kiadós lett, az biztos, még a korlátnak is jutott belőle.

   A napok kezdtek visszarázódni a „Liz előtti” kerékvágásba. A srácok egyre több munkát kaptak, az új albumukon dolgoztak, ami nem kis munkával járt, majd pedig jöttek a külföldi forgatások, így egyedül maradtam. Székhelyemet visszahelyeztem saját lakásomra, már csak azért is, mert Kai késő esti látogatásai egyre sűrűsödtek. Azonban én még nem álltam készen a következő lépésre, így többnyire plátói együttalvás lett ezen találkák vége, de úgy tűnt, ez neki nem volt ellenére.

   Egy este, a fárasztó műszak után úgy éreztem szükségem van egy kis kikapcsolódásra, erre pedig tökéletes választásnak bizonyult a mozgás. Küldtem is egy üzenetet Kainak, hogy később érek haza, mint szoktam. Egy stúdióba jártam aerobicozni, amikor csak tehettem, de kaptam kulcsot is a teremhez, így mehettem olyan időpontban is, mikor nem volt ott senki. A stúdióhoz érve láttam, hogy teljesen sötétek az ablakok, de nem bántam, jobban esett az egyedüllét.

   Miután átöltöztem, megkerestem a kedvenc válogatásomat a lejátszóban, maximumra tekertem az erősítőn a hangerőt és élveztem, ahogyan a tükrök és a szívem is beleremeg az erőteljes basszusba. Automatikusan követtem a zene ritmusát, a jól ismert gyakorlatokat kicsit lazábbra, gördülékenyebbre vettem, így majdnem olyan volt, mintha táncolnék. Minden egyes izmom külön életre kelt a testemben, de én a fájdalmat sem bánva hajszoltam magam.

   Hirtelen karok fonódtak körém, és valaki tökéletesen lekövette a mozdulataimat. Éreztem, ahogyan hozzám simul és már együtt táncoltunk, bár érezhető volt, hogy az illető fényévekkel jobb táncos nálam. Majd mikor tudatosult bennem, hogy mit is művelek, helyben megpördültem, partneremet ellökve magamtól. Mikor megláttam, hogy Kai az, megkönnyebbülve sóhajtottam fel.

- Erről leszokhatnál. Egyszer tényleg szívrohamot kapok miattad… – mondtam nagy levegőt véve, mert egy kósza pillanatra elfeledkeztem az oxigéncserémről.

- Nem is örülsz, hogy látsz? Szép… megleplek, te meg… - nem tudta végigmondani, mert egy gyors csókkal elhallgattattam.

- Neked is szia. – leheltem még mindig közel ajkaihoz, mire mosoly jelent meg az arcán. Kényelmesen odasétáltam a hifi berendezéshez és megállítottam a zenét.

- Egyébként… honnan tudtad, hogy itt vagyok?

- Te írtad… - lengette meg előttem a telefonját. Legszívesebben fejbe csaptam volna magam, amiért ilyen szerencsétlen vagyok. De ha jobban belegondolok, még sincs annyira ellenemre az események ilyen fordulata.

- És mégis mióta leselkedsz itt utánam? – fontam karba a kezeimet magam előtt, mintha haragudnék…

- Hát… elég régóta ahhoz, hogy most már kedvem legyen hazakísérni téged. – ölelte át a derekam.

- Kim Jongin. Ne legyél perverz… - csaptam rá a mellkasára, de egy szenvedélyes csókkal befogta a szám.

   Nekinyomott a tükörnek, miközben kezei már a ruhám alatt kalandoztak. Valahol az agyam hátsó felében suttogott egy hang, hogy nem kéne hagynom magam. Aztán amikor még jobban elmélyült csókunk, a kis tiltószó eltűnt a mondatból. A drága nyelvtani trükkök… Kai nyaka köré fontam a karom, hogy ha lehet, még közelebb húzzam, majd mégiscsak én voltam, aki belerondított a pillanatba. Homlokomat az övének támasztva megszakítottam csókunkat, majd halkan suttogtam:

- Hazakísérsz? – csak egy bólintást kaptam válaszul. Elrohantam letusolni és átöltözni, addig Kai jól nevelt férfi módjára állt őrt az ajtóban. Hazafelé egyáltalán nem szóltunk egymáshoz, de még csak a kezünket sem kulcsoltuk össze, éreztük, hogyha megtesszük, talán a parkban ér minket a hajnal, ami valljuk be, nem lett volna romantikus.

   Hazaérve még csak rá sem mertem nézni partneremre. Idegességemben elkezdtem túlzott gonddal lepakolni a ruháimat és a táskámat, de még csak félig voltam kész, amikor Kai megragadta a karom és maga felé fordított. Továbbra sem szólalt meg, tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Néma kérdésére válaszként megfogtam kezeit és magam köré fontam őket olyan szorosan, ahogy csak tudtam, majd őrjítő lassúsággal közelítettem felé arcommal, végig a szemébe nézve. Ő bírta kevésbé a felgyülemlett feszültséget és vadul tapadt a számra.

   Bukdácsolva, ruháink levétele közben csókunkat meg-megszakítva araszoltunk a hálószobámig, ahol az ágyamra döntött. Olyan sokáig kényeztetett csókjaival, hogy tudtam, ez lesz a következő lépés…