Lea POV
Liz nyugodtan nyitott be az ajtón, engem ugyanott találva, mint amikor
telefonon beszéltünk. Nem értettem magam, Jongin összezavart és azt akartam,
hogy valaki meg veregesse a vállam: "minden rendben, jól döntöttél".
Valami folyamatosan az ellenkezőjét súgta, ezért úgy vártam Lizt mint a
Messiást, hátha ezúttal megválaszolja a kérdéseket helyettem, azonban egyetlen
húgom nem hazudtolta meg magát.
- Nos? Csak
nem meggondoltad magad?
- Mégis
miben kellett volna meggondolnom magam? – játszottam az értetlent, teljesen
feleslegesen, mert Liz átlátott rajtam.
- Jonginnal
kapcsolatban.
- Már miért
tettem volna? Épp azért mondtam, hogy siess és beszélj le, mert nem akarom
meggondolni magam.
- De
mégiscsak meginogtál, szóval megváltozott a véleményed amiből az következik,
hogy meggondoltad magad.
- Liz, ugye
ezt most direkt csinálod!? Nem vagy nagy segítség. - durcás arccal kulcsoltam
össze kezeimet, éreztetve vele, hogy nem egészen azt mondta, amit hallani
akartam. Azonban ő úgy tett, mintha nem is látná a gyerekes gesztust.
-
Lebeszélni? Elment az eszed? Miért beszélnélek le arról, amiért én is olyan
sokat fáradoztam? Fogalmad sincs róla, Jongin milyen nehéz eset ha a főzésről
van szó.
- Senki nem
kért, hogy a hátam mögött szervezkedj vele.
- Csakhogy
szerintem már te is rég megbocsátottál neki, az egyetlen dolog ami még köztetek
áll az a büszkeséged.
- Egy másik
fontos dologról is megfeledkeztél.
- Csak nem
Minsoo-ról beszélsz?! - Liz kikerekedett szemmel nézett rám, mint akit tényleg
megleptem. Nem értettem miért volt ennyire elképedve.
- De igen,
pontosan róla beszélek. Épp úgy éreztem, hogy itt az idő és tovább akartam
lépni, erre most megjelent Jongin meg az ő törődése és megint visszafele tettem
egy lépést.
- Ez
jellemző rád, akadályokat gyártasz önmagadnak, aztán pedig előttük toporogsz
ahelyett, hogy egyszerűen átlépnél rajtuk.
- Kicsit
igazságtalannak érzem, hogy épp te hordasz le emiatt, de rendben, igazad van.
És most?
- Mégis
minek kellene következnie? Lea, gondold át komolyan, mert szerintem te is ugyanolyan
jól tudod mint én, hogy nem szereted Minsoo-t.
- Ezt azért
nem mondanám.
- Jó, akkor
szereted, de nem úgy ahogyan Jongint. Nem is értelek, te nem szoktad a
komfort-megoldásokat választani. - fejét rosszallóan ingatta a velem szemben
ülő huszonéves húgom, akinek ezúttal igazat kellett adnom. Minden egyes szava
igaz volt és nem adta meg nekem azt a kényelmet, hogy a kényelmesebb és
biztosabb megoldás mellett érvelt, hanem őszintén elém tartotta a valódi
érzéseim.
- Igen,
igazad van, most az egyszer szeretném a kellemes és kényelmes megoldást
választani, ugyanis belefáradtam a göröngyös utakba. Olyan rossz dolog ez?
C.A.P mindig ott volt amikor szükségem volt rá és soha nem kellett csalódnom
benne. Nem utasíthatom el csak úgy.
- De igen,
mert így tisztességes. Szépen el kell mondanod neki mit érzel. Nem gondolom,
hogy boldog lenne ha tudná, valójában nem vele akarsz lenni, csupán a
"B" terv volt és szamár lett belőle táltos paripa helyett.
Elgondolkodva Liz szavain, merengve vonultam a konyhába, hátha egy erős kávé
segít a jó megoldás megtalálásában, ehelyett azonban a csengő éles hangja
hasította ketté a lakást és a kinti hangokból rögtön tudtam, hogy Liz éppen a
Teen Top leader-ét invitálta éppen be. Pár perccel később mindketten már a
konyha küszöbén álltak.
- Hát akkor
hagylak is benneteket. - mondta Liz sokat sejtető hangon és elszivárgott a
hálószobájába.
- Szia. -
nyögtem ki nagy nehezen, zavarommal küszködve.
- Remélem
nem baj, hogy beugrottam. - üdvözölt mosolyogva Minsoo is.

- Köszönöm.
Ne haragudj, hogy így eltűntem az utóbbi időben, kicsit sűrű volt a programunk.
- Ugyan,
semmi baj. - ha Liz hallott volna, biztosan mindent visszavont volna az
állítólagos kommunikációs képességeimről.
- Mit
csinálsz ma este?
- Ma este?
Ö... - időközben én is helyet foglaltam az asztal mellett, egy csésze fekete
italt vendégem elé is letéve.
- Lea?
- Hm? - csak
ekkor néztem rá Minsoo-ra, aki furcsán méregetett.
- Minden
rendben? - kérdezte végül mély hangján.
- Persze,
minden rendben már miért ne lenne? Jól vagyok.
- Oké, oké
értem. - aranyosan felkuncogott zavaromon - csak olyan furcsán szűkszavú vagy
ma. - mosolya felvidított, az előző zavaromat kellemes érzés űzte el. Épp ezért
szerettem vele lenni, valamiért mindig megmosolyogtatott.
- Bármilyen
hihetetlen, velem is megeshet néha, hogy kifogyok a szavakból - mondtam
kuncogva - de egyébként szerencsére ma már nem kell visszamennem dolgozni.
Miért?
- A lényeg,
hogy ma szabadnapot kaptunk és szeretnék elmenni valahová, ha van kedved.
- Még szép,
hogy van kedvem. - válaszoltam, mielőtt kétségeim lehettek volna. Eldöntöttem,
hogy azt fogom tenni amit jónak érzek és abban a pillanatban Minsoo
egyértelműen jó döntésnek tűnt.
Az idő borzasztóan lassan vánszorgott, számomra úgy tűnt, mintha az óra
mutatója mindig egyet haladt volna, aztán inkább meggondolta magát és
visszalépett egyel. Valójában utáltam amikor nem volt dolgom, mert így jóval
több időm maradt arra, hogy gondolkodjak, ami a fennálló kusza magánéletem
esetében nem feltétlenül volt pozitív hatással a hangulatomra. A nap folyamán
többször is összecsaptak érzelmeim, a nap végére pedig szabályosan hadilábon
álltam önmagammal. Így aztán amikor Minsoo mosolyogva beállított, kissé
zaklatott állapotban fogadtam.
- Csakhogy
ideértél! – csattantam fel köszönés helyett, kissé keményebben mint akartam, de
már nem lehetett visszaszívni. Szerencsémre C.A.P nem volt sértődős
személyiség, így könnyedén vont vállat számonkérésemre.
- Elnézést
főnökasszony, nem tudtam, hogy ilyen sürgős a randevúnk. – megjegyzése
egy percre belém fojtotta a levegőt, mert bár tréfás hangot ütött meg, mégis
éreztem a súlyát kijelentésének, így csak álltam ott bambán, őt bámulva – Ejha,
ez ma már a második alkalom, hogy kifogysz a csípős válaszaidból.
- Nem
fogytam ki, csupán fáradt vagyok. – mondtam magamhoz térve.
- Ennyire
lefárasztottak az árvaházban?
- Én inkább
úgy fogalmaznék, hogy magamat fárasztottam egész nap. De egyébként… jól vagyok
így? Nem mondtad hova megyünk. – mutattam a farmer-horgolt top-vászoncipő laza,
mégis csinosnak mondható együttesére.
- Tökéletes.
Akkor indulhatunk? – lóbálta meg szemeim előtt a slusszkulcsot, mire mosolyogva
követtem őt a kocsihoz. (♫)
Ezúttal nem aludtam el mellette, ahhoz túl izgatott voltam. Éreztem, hogy ez az
alkalom döntő lehet kapcsolatunkban, de nem voltam biztos benne milyen irányba
akarok haladni, abban pedig pláne nem, hogy tisztességes-e ez az egész
mindkettejükkel szemben. Bár ha jobban számba vettem a történéseket akkor azt a
határvonalat már régen átléptem, így már csak előre haladhattam. Gondolataim és
a C.A.P-el való beszélgetésünk mellett észre sem vettem, hogy időközben megállt
az autó.
Odakint már a lemenő nap fényei festették meg az égen úszó felhőket a rózsaszín
minden árnyalatára, kissé romantikusabbra varázsolva a hangulatom. Minsoo-t
követve elsétáltam egy hatalmas bevásárlóközpont mellett, számtalan autót
magunk mögött hagyva, a tömeggel haladva előre. A sétálgató szerelmespárok
gyanút keltettek bennem, de nem szóltam egy szót sem, nehogy eláruljam magam.
Végül egy nagy rét mellet értünk ki, ahol fehér virágok sokasága nyújtózott a
lemenő nap sugarai felé.
- Hm. –
hümmögtem sokatmondóan leplezvén feltörő gyönyörködésem.
- Ez mit
jelent? – kérdezte C.A.P csodálkozva.
- Ezúttal
nem túrázni hoztál, hogy félholtan hegyet másszak.
- Nem,
tényleg nem. Valami sokkal kellemesebbet találtam ki. – ahogy kimondta, a mező
virágai szép sorban felvillantak a szürkületi árnyjátékban.
Körülöttem fényképek kattantak el, az emberek csodálkozó és örömteli hangjait
lehetett hallani, én meg csak álltam ott, nézve a fehéren fénylő szirmok
sokaságát. Tudtam, hogy ezt már számtalanszor láttam filmekben, de sosem jutott
eszembe, hogy eljöjjek és a saját szememmel csodálhassam ezt a mesterséges, de
kifejezetten szép virágos rétet.
- Azért a
szádat becsukhatod. – súgta hirtelen Minsoo egész közelről a fülembe. Hangjára
kissé összerezzentem, majd zavartan elhúzódtam tőle, úgy néztem leplezetlenül
vigyorgó arcára
- Három
– jelentette ki.
- Mi három?
- Ma már
harmadjára hagynak cserben a szavak.
- Nem
hagytak cserben, csupán… csupán megijedtem. Nem illik gyönyörködő embert
megijeszteni.
- Csak
megleptelek. Szóval gyönyörködtél? – mosolya még szélesebb lett amivel ismét
zavarba hozott.
- Mi? Izé..
nem. Vagyis-hogy igen. Mármint nem vagyok elájulva, de nem az hogy nem tetszik,
csak... szóval…
- Lea,
nyugi. Nem egy gyűrűvel térdelek előtted.
- Még szép
hogy nem. Mi? – kérdeztem hirtelen vissza amikor felfogtam mit is mondott.
Erre C.A.P hangos kacagásban tört ki, ami elég szokatlan reakció volt tőle.
Páran felénk is fordultak, ezért idegesen kapaszkodtam a karjába és magam után
húztam, ahogy elindultam a sétányon a virágok között. Hiába volt a szokásos
álcája rajta, folyton attól féltem felismeri valaki. Már egy ideje sétáltunk –
tisztes távolságban egymástól - amikor a rapper végre abbahagyta a kuncogást.
- Nem
nevettelek ki, csupán… na jó, kinevettelek, de látnod kellett volna az arcod. –
újra kuncogni kezdett, de már én sem tudtam megállni nevetés nélkül.
- Jól van,
nevess csak. De mióta vagy te ilyen bőbeszédű? És rámenős?
- Rámenős
lennék? – rántotta meg vállait – Talán te vagy rám ilyen hatással.
- Igen?
Pedig nem állt szándékomban rossz hatással lenni bárkire is. De úgy tűnik
mostanában minden másképp alakul, mint ahogyan gondoltam. – a komoly hangulat
úgy telepedett a vállainkra, ahogyan a sötétség beborította a sétányt, amit már
csak a virágok pislákoló fénye derengett be körülöttünk.
- Még mindig
nem tudtad elengedni?
- Ő nem
olyan, aki csak úgy hagyja, hogy elengedjék. Keményen küzd, legalább olyan
keményen küzd értem, amilyen keményen én elenne. – nem volt többé értelme
titkolózni, úgy éreztem elég felnőttek vagyunk ahhoz, hogy megoldjuk a
dolgokat, de ahhoz őszintének kellett lennünk egymáshoz és önmagunkhoz is.
- Akkor
miért vagy itt Lea? – megálltunk a fehér korlát mellett, oldalunkon a világító led-virágokkal,
amik halvány fényében láthattuk egymás arcát.
- Mert adni
akartam egy esélyt neked. – kissé zavarban éreztem magam ahogyan Minsoo
elkezdett közeledni felém, de nem mozdultam, kíváncsi voltam a végére. Ő pedig
elhajolt mellettem, finoman átölelve a vállam, menetirányba fordítva.
Tenyere lecsúszott az enyémig, finoman összekulcsolva ujjainkat. Furcsa
érzés kerített magába, így finoman elhúztam ujjaimat. Rájöttem, hogy mégsem
tudom úgy lezárni ahogyan eredetileg akartam.
- Ne
haragudj, nem akartam tolakodó lenni. – mondta csendesen, kissé csalódottan
mosolyogva.
- Te ne
haragudj. Csak tudod ez olyan, mintha mindkettőtöket megcsalnálak és hidd el,
egyáltalán nem jó érzés. – válaszoltam a földet bámulva.
Lassan a kocsihoz értünk és nem olyan fényes hangulatban mint eleinte, de azért
mégsem gyászosan haladtunk a haza tartó úton. Csendesen beszélgettünk a
háttérben szóló rádió mellett, amitől olyan érzésem támadt, hogy egy nagyon jó
barátommal töltöm az időt, nem pedig egy randin vagyok. Ez ismét
elbizonytalanított C.A.P-el kapcsolatban, aki egészen az ajtóig kísért.
- Mindig is
el akartam menni ide, köszönöm neked ezt az estét – mondtam hátam az ajtónak
támasztva.
- Én
köszönöm ezt az „esélyt”.
- Au. Ez
talált. - próbáltam visszatérni a kezdeti csipkelődős hangulathoz, nem sok
sikerrel.
- Ugyan, nem
a te hibád. Talán tényleg túl rámenős voltam ma. Talán… mindketten túl
rámenősek vagyunk.
- Úgy véled
rámenős vagyok?
- Nem rád
gondoltam. Talán mindkettőnknek békén kellene hagynia. – erre nem tudtam mit
válaszolni, így csak kedvesen felhúztam vállaimat, ahogyan korábban ő tette
amikor én mondtam neki ugyanezt. Az igazság az, hogy mind a hárman önzőek
voltunk és ezt jól tudtuk.
Mosolyogva, kellemes hangulatban váltunk el, én a küszöbön maradva, ő pedig
elsétálva az éjszakában. Ahogy magamra tekintettem, nevetnem kellett, mert
tényleg valaminek a küszöbén egyensúlyoztam, de még nem döntöttem el, hogy
belépek-e vagy inkább visszatáncolok.
A napok szép lassan teltek hol Kai telefonhívásaival, hol a Teen Top leader
apró figyelmességeivel és aljasnak éreztem magam amiért nem mondtam nemet
egyikőjüknek sem. Azonban napi rutinomból egyik délután egy vidéki megbízás
rángatott ki, aminek kifejezetten örültem. A fővárost elhagyva úgy éreztem
fellégezhetek. A kanyargó sztráda, a szép táj és a nem túlságosan zsúfolt
forgalom megtette a hatását, nem kaptam agyvérzést minden második tíz percben,
mint amikor a városban vezettem.
A hegyek között megbúvó, eldugott kis faluban az árvaház különösen
elmaradottnak és idejétmúltnak tűnt számomra, mégis nagyon tetszett a
hangulata, hogy olyan közel volt a természethez. A gyerekek az udvaron
játszottak, ott tartották a foglalkozásaikat is, meg úgy általában mindent,
amit csak lehetett. Velük tartottam egész nap, segítettem a papírok körül,
megbeszéltük néhány gyermek áthelyezését az ottani felelős hölggyel, majd késő
délután legnagyobb sajnálatomra vissza kellett indulnom.
Egy darabig kanyargós földút vezetett ki a völgyből, szerencsére a főnököm
autója nem egy alacsony sportautó volt. Azonban a szürkület utolért és enyhe
farkasvakságom nem kegyelmezett nekem. Az immár aszfalttal borított – vagy
inkább foltozott – úton nehezen tudtam megkülönböztetni a kátyúkat és a
különböző színű árnyékokat egymástól. Ekkor már a pokolra kívántam az összes
kétbalkezes útkarbantartót, míg mérgelődésemet egy nagyobb döccenés, majd egy
fura koppanás félbe nem szakította. Rosszat sejtve álltam félre az út
szélére, majd kiszállva lehasaltam az aszfaltra, hogy benézhessek az autó alá.
Sejtésem beigazolódni látszott, ugyanis alul szivárványos folyadék szivárgott
az úttestre.
Sóhajtva másztam vissza, leállítottam a motort és telefonom megkeresve
tárcsáztam az első embert, akitől a segítséget vártam volna, azonban Jongin
helyett sokadik próbálkozásra is csak a hangposta jelentkezett. Sietősen
hagytam neki üzenetet, de már ütöttem is be a következő ember nevét.
- Csak nem
hiányoztam? – vette fel elsőre a telefont Minsoo.
-
Lerobbantam, segíts rajtam. – mondtam, mintha nem is hallottam volna a kérdését.
- Szóval
hangyányit tévedtem. Sebaj. Pontosan mi történt?
-
Ráhajtottam egy buckára és most szivárog az olaj a kocsiból ha jól látom.
- Az semmi
jót nem jelent. Nagyon szivárog? Nem bírja ki míg visszaérsz Szöulba?
- Még 300
kilométert? Nem hiszem, hogy jót tenne az autónak.
- És ha
visszamennél?
- Szerintem
a faluban nincs autószerelő aki meg tudja csinálni. Mellesleg nem bánnám, ha
visszajutnék a városba.
- Akkor egy
megoldás van csak, meg kell várnod míg érted megyek. Addig hívj autómentőt,
úgyis eltart egy darabig amíg kiérnek oda. Jut eszembe hol is vagy pontosan? –
elküldtem neki a mobiltérképet és a GPS adatait, majd miután lefolytattam egy
hasonló beszélgetést az autómentő céggel, szépen visszaültem és csendesen
hallgattam a rádiót. Jól tudtam, hogy hosszúra nyúlik majd csendes magányom,
aminek nem nagyon örültem a körülöttem lévő egyre nagyobb sötétséget nézve.
Néha elhajtott mellettem egy-egy autó, voltak, akik meg is álltak, hátha
segíthetnek rajtam, így kevésbé volt ijesztő és idegőrlő várakozni a sötét
úton. Végül egy ismerősnek tűnő autó haladt el mellettem folyamatosan lassulva,
majd megfordulva szépen leparkolt mögém. C.A.P mosolyogva üdvözölt.
- Megjött a
felmentő sereg.
- Ennyire
nem kéne örülnöd nekem.
- Igazából
annyira nem is volt vészes, csak két órája várok itt. Azt hittem több lesz.
- Ne akard
tudni mennyivel jöttem.
- Gondolom
te meg a büntetésen szereplő összeget nem akarod majd tudni. – válaszoltam
vigyorogva. Akárhonnan néztem, mindig a rapper volt az, akire számíthattam,
Jongintól azóta sem kaptam egy sms-t sem.
Egy fél óra múlva befutott a vontató autó is a szerelő pedig nagy hümmögések
közepette megállapította amit addig is tudtam: szivárog, pontosabban folyik az
olaj. Én úgy téve mint egy igazi nő, aki mit sem ért az efféle bonyolult
dolgokhoz, meghagytam őt szakértelmének teljes hitében, nagyokat bólogatva. Már
épp szálltunk volna be C.A.P autójába, hogy kövessük a teherautót, amikor egy
fehér, ismeretlen autó állt meg az úton közvetlenül mellettünk. Épp belekezdtem
volna a már kissé elkoptatott hálálkodásba a – felesleges – segítségért de
legnagyobb meglepetésemre az anyósülésről nem egy idegen, hanem Jongin szállt
ki.
Hello:3 Megint én:3
VálaszTörlésAjajajajj, Lea, dönts jól és megfontoltan! xD
Annyira jó volt a virágos rész, hogy kirázott a hideg!:O
C.A.P olyan édes volt, hogy nevetett xD Már hiányzott:3
JongIn meg a legjobbkor jött:D Remélem nem esnek egymásnak, vagy jajj, nem is tudom mit remélek már xD Úgy szeretem mindkettőt xD
Várom a kövit, ez is szupi rész volt *--*♥
Sziaaaaaa megint ^^
Törlésimédom hogy minden részhez írsz nekem *-*
Hát lassan én is kezdek belezavarodni, de majd csak rendeződik ez az egész :D
tényleg tetszett? olyan régen írtam új részt ehhez a történethez, hogy izgultam nehogy kilógjon a többi közül, de örülök, hogy jól sikerült és élvezted ^^ igen, már mindenkinek hiányzot Sapka leader (olvasoim után szabadon) így engedtem neki egy egész povot kisajátítani >.<
Örülök hogy tetszett és hogy mindenkit szeretsz, a kövi részben innen folytatjuk ;)
köszönöm hogy írtál *-*