#50

Lea POV

"Azt hiszem baj van." - küldtem el az üzenetet Suhonak és reméltem, hogy minél hamarabb küldenek valakit, aki el tudja rendezni a dolgokat.

   Habár Jongin jól kezelte a helyzetet, a közös fotók és aláírások ellenére is hisztérikusabbak lettek a rajongók. Egyre kevésbé tudta elkerülni a rajta matató kezeket és úgy tűnt, hogy a lökdösődésben is egyre nehezebb az egyensúlyát megtartania. Szerettem volna odamenni és valamilyen módon eltávolítani az embereket, de nem akartam még nagyobb bajba keverni őt. Csak reménykedhettem, hogy nem fotóztak le minket egymás kezét fogva.

   Kai a szemével engem keresett és amikor találkozott a tekintetünk, jeleztem neki, hogy mindjárt itt a segítség. Pont ekkor megállt az út szélén egy lesötétített ablakú kisbusz. A tolóajtó mögül öltönyös férfiak szálltak ki, mögöttük pedig Suho. Kihasználva a pillanatnyi döbbenetet amit az EXO leaderének megjelenése okozott, áttörtek a tömegen egyenesen Kai felé. Karon ragadták a szorult helyzetben lévő idolt és a kocsiba ültették. Láttam ahogyan engem keres az emberek között, de már nem talált meg. Suho amikor meglátott, halványan mosolyogva bólintott köszönésképp, majd a sötét ablakok mindegyikőjüket elrejtették a kíváncsi szemek elől.

   Hazaérve próbáltam elérni Jongint, de nem vette fel a telefont, így jobbnak láttam ha később próbálkozom. Nem találtam a helyem a lakásban, így idegesen járkáltam, amíg Liz haza nem ért.

- Hát te? Kilométer hiányod van? – kérdezte amikor belépett a nappaliba.

- Bár az lenne. – röviden elmeséltem a történteket, mire cinikusan megemelte a szemöldökét.

- Olyanok vagytok mint a szerelmes tinik. Miért kellett kézen fogva mászkálnotok az utcán?

-  De hát Ő fogta meg az enyémet!

- Te meg hagytad neki. Most már mindegy, megtörtént ami megtörtént. Attól, hogy ösvényt koptatsz a szőnyegbe, még nem fog megoldódni a probléma. Reménykedj, hogy nem készültek rólatok félreérthető fotók.

- Kösz. Igazán meg tudod nyugtatni az embert.

- Csak az igazat mondom. Mindketten tudjuk, hogy micsoda botrányt képesek csapni ebben a barátnő témában. Emlékezz Baekhyunra.

- Na, most aztán tényleg jobban érzem magam. Megyek aludni… már ha sikerül… - duzzogva vonultam be a szobámba, de az ágyamba dőlvén újra eluralkodott rajtam az aggodalom.

   Megpróbáltam még egyszer felhívni Jongint, de nem vette fel. Majd mikor már épp elaludtam volna, megrezzent a telefonom egy üzenettel a kijelzőn, miszerint rendben visszaért a dormjukba és nincsen semmi gond. Kissé tárgyilagos volt az sms, de megnyugtatott annyira, hogy el tudjak aludni.

   A következő napokban Jongin eltűnt. Nem hívott, nem érkezett több sms és futáskor sem várt az ajtóm előtt. A korábbi érzés visszatért és nem tudtam kiverni a fejemből, hogy talán csak ennyi volt. Be akarta magának bizonyítani, hogy visszakaphat, majd amikor úgy érezte egyenesbe jött, ismét elhanyagol.

   Kivételesen a Teen Top dormban ütöttem el az időmet, mert ha valamihez nagyon értettek a fiúk, akkor az a figyelem elterelés volt. A nappaliban fetrengett mindenki, szabadnapjuk lévén. Ricky, Changjo, Niel és Chunji twisterrel játszottak, így nekem jutott a megtiszteltetés, hogy kipörgessem a következő lépéseket. L.Joe és a leader a kanapén elterülve kapcsolgatták a tévét, bár bamba arcukra pillantva erős kétségeim támadtak afelől, hogy valóban nézik-e.

- Niel, bal láb a kékre.

- Mi? A kékre? De az a tábla másik fele! Mégis hogy lépjek át oda, mikor Ricky eltorlaszolja az utam?!

- Ne sápítozz, hanem csináld! Nem neked állnak benne az arcodba, úgyhogy csak ne panaszkodj! – szólalt meg valamelyik résből Chanhee, aki igencsak szorult helyzetben leledzett.

- Hyung, igyekezz már, mert Ricky lába igazán büdös! Nincs kedvem szagolni!

- Kinek a lába büdös?! Adok én… Áu! Hyung, ráléptél a kezemre!

- Hát vedd el onnan! Így el fogok esni! – kacagva hallgattam a vitájukat, miközben próbáltam rájönni, hogy melyik végtag kihez tartozik, de nem jártam sok sikerrel.

- Vigyázz, vigyázz vigyázz! – erre az egész emberkupac összeomlott, mint amikor a toronyjátékokban rossz építőelemet húzunk ki a helyéről. A twisterből kicsi a rakás lett, Rickyvel az alsó szinten.

- Szálljatok le rólam! Nem kapok levegőt!

- Aki nem kap levegőt az nem kiabál. – világított rá a tényekre az eddig csöndes L.Joe aki épp most váltott csatornát – Nem hallani tőletek a tévét.

- Nem mintha annyira néznéd. – kapcsolódott be Minsoo is.

- Hyung nem mindegy, hogy… - de mondandóját nem tudta befejezni, mert ekkor Ricky ismét felkiáltott.

- Noona! Az ott nem te vagy? – hirtelen csönd lett és minden szempár a képernyőre szegeződött.

   Éppen egy pop műsort folyt az EXO legújabb koncertjeiről és fellépéseiről készült felvételekkel. Azonban nem csak azok a képek kerültek kielemzésre, hanem megjelentek azok is, amiken engem lehetett látni, ahogyan Jonginnel kézen fogva állunk a rajongók gyűrűjében.

- Lea… tényleg benne vagy a tévében. – szólalt meg az első döbbenet után Chunji is.

- De ez… whoa Noona! Miért állsz kéz a kézben az EXO főtáncosával? – fordult felém Changjo is.

- Hát az…

- Várj… akkor akivel eddig is jártál… és aki miatt szerelmi bánatod volt… az ő volt? Egész végig vele voltál?  

- Én nem… ezt nem értem… hogyan… - csak dadogni tudtam, miközben a képernyőre meredtem, ahol folyt a találgatás, hogy vajon ki az a rejtélyes lány a képen.

- Hagyjátok már! Mindenki menjen a dolgára. – rendezte le a kérdezősködést Minsoo és kikapcsolta a zajládát a kedvemért. Hálásan néztem rá, de nem mondtam semmit.

- De Noona… ezt el kell mesélned… - jött oda hozzám Changjo, mire a leader egy jól irányzott rúgással adta a tudtára, hogy az előbb nem viccelt – au, Hyung! Most miért…

- Foglalkozz a saját dolgoddal. Gyerünk. – intett a fejével is a rapper miközben L.Joe a pólójánál fogva húzta maga után a maknae-t.

   Néztem őket ahogyan egyesével elvonultak a szobáikba, én pedig egyedül maradtam a gondolataimmal. Megpróbáltam újra hívni Jongint, de ismét nem vette fel. Arcom a tenyerembe temettem és úgy ültem egészen addig, míg egy tenyér simult a vállamra. Feltekintve Minsooval találtam szembe magam.

- Jól vagy?

- Aggódom.

- Nem kell. Nem tudják ki vagy, egy kép alapján nem hiszem, hogy megtalálnának. – mondta komolyan a szemembe nézve.

- Én miatta aggódom, nem magam miatt.

- Hogy vele mi lesz… az a cégen múlik. – mondta, majd megsimogatta a vállam és ő is elsétált.

   Hazaérve az interneten kezdtem el keresgélni a legújabb hírek után.  A rajongói oldalaktól kezdve a kisebb-nagyobb hírportálokon is megjelent a fénykép és az ehhez kapcsolódó videók, fellépésekről, illetve azok is, amik akkor a sétányon készültek. A közhangulat nem volt rózsás, mindenfelé mérges, rosszindulatú üzenetek röpködtek, amik nem estek jól. Azonban a cég kijelentette, hogy szó sincs barátnőről és a képen látható személy egy a sok rajongó közül, akinek éppen akkor sikerült megfogni Kai kezét. A böngészésből a telefonom csörgése ragadott ki. Ijedten kaptam utána, majd idegesen szóltam bele.

- Igen?

- Noona? Kyungsoo vagyok.

- Kyungsoo? Mi történt? Miért nem veszi fel Jongin a telefontját? Mi folyik itt? ÉS hogy a túróba kerültem fel az internetre, pláne a tv-be? - a kérdések egymás után buktak ki belőlem, még levegőt is elfelejtettem köztük venni.

- Ezek szerint láttad a híreket.

- Még szép, hogy láttam! Jézusom, benne voltam a tévében! – idegességemet nem tudtam palástolni, de D.O mindig higgadt hangja ezúttal is megnyugtatóan hatott rám.

- Ezért hívtalak. Ne izgulj, minden rendbe fog jönni, egy idő után elcsendesedik ez is, mint az összes többi ilyen hír. Viszont a menedzser nagyon megharagudott Jonginra. Elvették a telefonját és nem engedik sehová sem a kötelező programokon kívül. Ki se teheti a lábát a gyakorlóteremből és a dormból. De kérlek ne haragudj rá rendben? – meglepetten hallgattam egy darabig. Túl sok volt a kapott információ.

- Lea… itt vagy még? Halló?

- Igen, itt vagyok… nem haragszom. Kyungsoo… Jongin… ő hogy van?

- Hát… talán beszélned kellene vele. Bejár a próbákra, de továbbra hajlandó ténylegesen gyakorolni… Szerintem nincs valami jól. És a menedzserek egyre ingerültebbek.

- De ha nem engedik el sehova akkor hogyan beszéljek vele? Ez az egész az én hibám…

- Nem! Ne is gondolj erre! Csak gyere ide. Gyere ide és találkozz vele, kérlek.

- Mégis hogy gondoltad?

- Elintézem, csak gyere ide holnap jó? A céghez. Úgyis késő estig próbálunk. Felhívlak amikor jöhetsz.

- Rendben. Kyungsoo?

- Hm?

- Köszönöm. – mondtam, aztán megszakítottam a hívást.

   Tekintetem visszatévedt a laptopomra, ahol a megkezdett videó zavartalanul haladt tovább. Néztem ahogyan táncolnak, azonban Kai tényleg nem volt önmaga. Mozdulatai tökéletesek voltak, de inkább hasonlított egy tökéletesen táncoló, élettelen robotra, mint arra a fiúra, aki mindig mosolygott és átélte a koreográfiákat. Elgondolkodva figyeltem az arcát, hátha valamit le tudok olvasni róla, de nem jártam sikerrel.

   Másnap semmi másra nem tudtam koncentrálni, csak a telefonom kijelzőjét szuggeráltam, hátha akkor hamarabb hív Kyungsoo. Végül beláttam, hogy tényleg nem lesz jobb a helyzet, ha „ösvényt koptatok a szőnyegbe” – ahogy Liz is mondta. Így levágtam magam a kanapéra, de a nyugalmi állapot csupán néhány pillanatig tartott, mert a csengő hangjára szöcskéket megszégyenítő ugrást vittem véghez és az ajtót szinte feltéptem a nagy lendülettől, reménykedve, hogy Jongin talán el tudott szabadulni.

- Azt hittem a menedzseretek nem… - meglepetten hallgattam el, amikor Minsoo-val találtam szembe magam.

- Mi van a menedzseremmel?

- S.. semmi. A tieiddel semmi. – motyogtam lehajtott fejjel.

- Á, szóval nem engem vártál… Sajnálom, hogy csalódást okoztam de… ha nyilvánosságra került a dolog, nem hiszem, hogy a srácot egyhamar cégen kívülre engedik majd.

- Miért jöttél Minsoo? – kérdeztem nem túl barátságosan, még mindig az ajtóban állva.

- Azt hittem ettől azért jobban fogsz nekem örülni. Be sem engedsz? – emelte fel a szemöldökét kérdőn.

- Ja, de. Gyere beljebb. – álltam félre az ajtóból, majd visszasétáltam a kiindulási helyemre és felvettem a kiinduló pózt, a telefonom bámulva.

- Ezzel nem vagy előrébb. – kapta ki a kezemből az említett eszközt C.A.P és letette az asztalra.

- Hé!

- Onnan is halljuk, ha csörög. Tudtommal nincs jedi-erőd, sem pedig rejtett agyhullámaid, hogy akkor csörögjön a telefonod, amikor te akarod.

- De akkor is… Azért jöttél, hogy az agyamra menj? A fejmosást már megkaptam Liztől, köszönöm, bőven elég volt. Így is kellően rosszul érzem magam. Ráadásul most már mindenki tudja. – duzzogva karoltam át felhúzott térdeimet és magam elé meredtem, miközben vendégem lazán leült mellém a kanapéra. Nem néztem rá, de érzékeltem, hogy közel volt. Túl közel.

- Először is, nem kell rosszul érezned magad miatta. Másodszor már eddig is tudta mindenki, csak a te kedvedért játszották el, hogy mégsem. És nem azért jöttem, hogy ne legyél egyedül. Elég idegörlő lehet várni miközben nem tudsz semmit sem biztosan.

- Akkor… - nem tudtam végig mondani, mert az állam alá nyúlt és maga felé fordította a fejem.

- Egyszerűen csak aggódtam érted. – hangja komolyan csengett, szemei pedig gyanúsan csillogtak. Távolabb akartam húzódni, de túl durvának éreztem volna, ha elrántom magam az ujjai közül, így tárgyilagos hangommal próbáltam a hangulatot megtörni.

- Köszönöm, de nem kell aggódnod értem. Jól vagyok. De te miért vagy itt?

- Ezt már kérdezted, én pedig már válaszoltam rá.

- Tudod, hogy értettem.

- Még nem mondtam le rólad Lea… - hüvelykujja megmozdult és finoman simított végig bőrömön, ami ugyan kellemes volt, de egyfolytában Jonginra emlékeztetett és ő járt a fejemben. Jól esett volna elfogadni Minsoo közeledését, jó lett volna kisírni magam a vállán, de tisztában voltam vele, hogy az lenne a legkevésbé etikus döntés. Ezért finoman megfogtam a kezét és az arcomról visszahelyeztem az ölébe.

- Nem tartom tisztességesnek egyikőtökkel szemben sem, ha ezt most elfogadom. – válaszoltam a szemébe nézve, őszintén – Azt hiszem előbb vagy utóbb ki kell mondanom Minsoo, amit talán már mindketten tudunk egy ideje, csak nem akartuk tudomásul venni.

- Mit fogsz tenni, ha én nem akarom hallani? – én akartam színt vallani, de Minsoo őszintesége meglepett. Ez volt az első alkalom, hogy nyíltan beszéltünk kettőnk kapcsolatáról.

- Ezentúl nyílt lapokkal akarok játszani.

- Én téged kedvellek, te pedig őt, én mégsem adom fel. Mi lehetne ennél nyíltabb? – kérdezte a szemeimbe nézve, nekem pedig a torkomra forrt minden szó. Minsoo soha nem mondta hogy kedvel. Talán ezért is sodródtam közéjük, de már felesleges volt ezen töprengeni, mert ami volt, az elmúlt, nekem pedig döntenem kellett. Ám mielőtt megszólalhattam volna, az asztalon rezgés, majd később dallam is jelezte, hogy megjött a hívás, amire annyira vártam.

- Azt hiszem a mondandód mégiscsak el kell halasztanod. – törte meg a szótlanságot a leader, kifelé készülve a szobából.

- De Minsoo én…

- Szerintem sürgősen fel kéne venned. – dobta oda válaszként a megkezdett mondatomra, majd mosolyogva kilépett az ajtón, búcsúzóul intve egyet. Egy darabig csak bambán néztem utána, aztán őrültként vetettem magam az asztal felé és kapkodva vettem fel a még mindig csörömpölő telefonom.

- Na végre, azt hittem már sosem veszed fel. – hallatszott Kyungsoo méltatlankodó hangja a vonal másik végéről.

   Figyelmesen hallgattam végig az utasításait, majd kapkodva szedtem össze a dolgaim és tornádóként suhantam ki a lakásból. A lendületem azonban csak addig tartott, amíg fel nem szálltam a buszra. Néztem a mellettem elsuhanó embereket, autók pislákoló fényét, de csak az járt a fejemben, hogy mit mondhatnék Jonginnak ha találkozom vele. Igazság szerint féltem. Féltem, mert ő sokkal többet veszíthet ezzel az egésszel, mint én.

   Ahogy leszálltam a Kyungsoo által megadott helyen, a gyomrom már akkorára zsugorodott, hogy akár új fogyókúrás rekordot is felállíthattam volna. Gyalog mentem tovább, de nem kellett sokat koptatnom a cipőimet, az SM Entertainment épülete hamarosan ott magasodott előttem. Más volt, mint amire számítottam, egy forgalmas út mellett inkább irodaépületre hasonlított, mint egy „idol gyárra”. Nagy sóhajjal indultam el és kerültem meg az épületet. Az egyik hátsó ajtónál egy kapucnis, alacsonyabb alak várakozott, közelebbről pedig megismertem D.O vonásait.

-Csakhogy itt vagy. – köszöntött mindig széles mosolyával az énekes.

- Pedig siettem. Ne haragudj, hogy várnod kellett rám.

- Te ne haragudj, hogy ide rángattalak.

- Ez a legkevesebb, amit megtehetek. Miattam az egész banda bajba került. – bűntudatom eluralkodott rajtam és lehajtott fejjel szemléltem a cipőm orrát, de egy mosolygós arc kúszott a látóterembe.

- Ugyan, te semmiről nem tehetsz. Mellesleg az egyetlen aki bajban van, az Jongin.

- Ez nem segített, ugye tudod? – édes kuncogás hagyta el az ajkait, de nem válaszolt, csak a vállamnál fogva invitált beljebb az épületbe.

- Menjünk, mielőtt meglát minket valaki, mert akkor tényleg bajban leszünk.

   Folyosókon haladtunk végig, már kezdtem aggódni, hogy az én tájékozódó képességeimmel többé nem fogok kijutni az épületből. Végül egy ajtó előtt megálltunk.

- Jongin  bent van. Menj, beszélj vele, könyörögj neki , verd el, vagy csinálj bármit ami működik. Hátha te tudsz rá hatni.

- Kedves tanácsok, észben tartom mind. De a felelősség a tied, mint értelmi szerzőé. – mondtam halkan nevetgélve.

- Ha beválik, bármit vállalok.

- És a többiek? Mi van, ha észrevesznek?

- Ilyenkor már nem sokan vannak bent a cégnél, a többiek pedig másik teremben vannak. Jongin egyedül gyakorol.

- Nem tudom, mit mondhatnék neki.

- Szerintem épp elég, ha itt vagy.

- De… - csak tagadólag megrázta a fejét és intett, hogy menjek be.

   Azzal ott hagyott a gondolataimmal. Kezem lassan a kilincsre helyeztem, és finoman résnyire nyitottam az ajtót. Belestem, de először csak a hangos zenét fogták fel érzékeim, ezután következett a terem látványa. A szemben lévő falat tükrök borították, azokban láttam viszont magam, ahogyan egy résen leselkedem. Végül pedig megláttam Jongint a földön ülve. A parkettát bámulta, ingatta fejét az ütemre, de nem táncolt.

   Már oda akartam menni hozzá, de felpattant, a terem közepére sétált és megállt a tükörrel szemben. Egyszer sem tekintett fel, így nem vette észre, hogy figyelem. Én pedig vártam. Vártam, hogy elkezdjen táncolni, de nem történt semmi, csak állt, ujjai néha az ütemmel szinkronban doboltak, de ezenkívül egyáltalán nem mozdult. Mikor elege lett az egy helyben álldogálásból, frusztráltan a hajába túrt és dühösen csapott rá a nagy hifi-berendezésre, majd a fal mellé vágta le magát, fejét csukott szemmel lehajtva. Megunva a várakozást, nagy levegőt vettem és beljebb toltam az ajtót, belépve a terembe ahol körülvett a zene. Hirtelen ötlet fészkelte be magát a fejembe, így hát határozottan vettem az irányt Jongin felé.