2016. február 16., kedd

#48

Lea POV

Dermedten bámultam Jongin közeledő alakját, első logikusnak tűnő gondolatom az volt, hogy csupán álmodok, de amikor közel sétáltam hozzá és belecsíptem az arcába, akkor fájdalmasan szisszent fel.
- Áu! Ez a jutalmam amiért iderohantam mint egy őrült? – méltatlankodott.
- Hát, ha a három óra őrült sebesség, akkor csodálatosan nyugodt világban élnénk.
-  Nem a szomszédból jöttem.
- Nem is a szomszédot hívtam – valójában magam sem értettem csipkelődésem okát, valahogy kényelmetlenül éreztem magam a kialakult helyzetben, miközben hálásnak kellett volna lennem.
- Valami baj van? – jött oda Minsoo is, beszállva a társalgásunkba.
- Nem hinném hogy túl sok közöd van hozzá. – válaszolta Jongin ferdén nézve a kérdezőre, akinek arcáról semmilyen érzelmet nem lehetett leolvasni, nem úgy az EXO tagról. Jongin nem rejtette maszk mögé ellenséges érzelmeit, amin nem segített C.A.P válasza.
- Talán több közöm is van hozzá mint, neked. – mondta C.A.P végtelenül nyugodtan, ami kissé furcsa volt, Jongin magasságbeli fölényét tekintve.
- Fiúk, álljatok le, mert az lesz a vége, hogy visszahívom az autómentőt és vele megyek haza, na akkor aztán nem lesz senkinek semmi köze hozzám. – mondtam, miközben kettejük között cikázott a tekintetem.
- Lea, kérlek gyere velem haza. – szólalt meg Jongin némi agresszív szemezés után a másik alannyal.
- Hát… de akkor Minsoo hiába jött segíteni.
- Én nem hívtam. – érkezett a csípős válasz, mire a karjánál fogva visszarángattam a még mindig halkan doromboló autója mellé, ahonnan Chanyeol integetett vidáman. Hatalmas mosolyára az én szám is felfele görbült, egy rövid intés után azonban szikrákat szóró tekintettel néztem vissza vitapartneremre.
- Most mi van? – kérdezte Kai ártatlanul.
- Muszáj jelenetet rendezned?
- Nem rendezek én semmit, de nem nem tetszik, hogy itt van. Nem kellene itt lennie.
- Én hívtam ide, mert valaki megint nem vette fel a telefont.
- Igen, de munka közben neked sem szokásod telefonálgatni! – vágott vissza sértődött hangon – Amint meghallgattam az üzeneted, azonnal rohantam ide, még Hyungot is elráncigáltam! – erre én kezdtem rosszul érezni magam egy kicsit.
- Igazad van, ne haragudj. De ez most már így alakult, kérlek viselkedj felnőttként. Minsoo a barátom és mindig számíthatok rá. – láttam hogy mondani akar még valamit, de végül frusztráltan kifújta a levegőt és bólintott, nem teljesen őszinte mosollyal.
- Rendben, ha ez ennyire fontos neked, úriember leszek. De velem kell hazajönnöd. – éreztem, hogy elérte büszkesége határait, így a béke érdekében jobbnak láttam ha nem vitatkozom tovább.
- Várj meg a kocsiban. – mondtam még neki és visszasétáltam az immár saját kocsijánál álldogáló leaderhez.
- Azt hiszem én… - kezdtem bele körmönfont magyarázkodásomba, ám C.A.P már megértett félszavakból is.
- Ne szabadkozz, majd bepótoljuk. – mosolygott.
- De akkor is olyan szerencsétlenül alakult ez az egész.
- Semmi baj, én hazatalálok egyedül is. Menj csak vele, elvégre miattad jött el idáig.
- Ahogyan te is. – a szavak akaratlanul buktak ki belőlem és már nem lehetett visszaszívni őket. Azonban válaszul csak egy mosoly kaptam, majd finoman meghajolt Kai felé, aki viszonozta a gesztust, végül beülve a kocsijába, elegánsan elhajtott. Én még álltam ott egy darabig, bámulva a két távolodó piros foltot, míg Jongin magával nem húzott az autóba.
   Eleinte kellemesen elbeszélgettünk Chanyeolnak hála, azonban ahogy nőtt a forgalom, neki egyre nagyobb figyelemre volt szüksége, mi pedig nem akartuk zavarni, elvégre legalább olyan fáradt volt mint mi. Egyébként sem tudtam mit mondhatnék Jonginnak, néha rápillantottam, arca szobor-szépnek tűnt az elhaladó autók fényében, ám miközben valami elterelte gondolatait. Szép lassan pedig szempilláim elnehezültek, majd elnyomott az álom. Jongin vállán ébredtem, ahogyan finoman ébresztgetett szabad kezével. Megköszöntem kedvességüket, amiért értem jöttek, Jongin azonban nem érte be ennyivel, ő egészen az ajtóig kísért.
- Menj haza, te is fáradt lehetsz. – próbáltam noszogatni.
- Mindjárt megyek, csak még valami hiányzik a napomból. – mondta jellegzetes félmosolyával.
- Igazán? Éspedig? – de mire végigmondtam a kérdést, már magához is ölelt. Nem volt tolakodó, nem volt rámenős, egyszerűen csak átölelt és ez számomra ezúttal többet számított bármilyen szónál.
- Te. – suttogta válaszként az előző kérdésemre, majd gyengéden elengedett – Jó éjszakát Lea.
- Köszönöm, hogy ma számíthattam rád.
- Megígértem nem? – válaszolta, majd utoljára megsimogatta az arcom és elsétált .
   Mosolyogva léptem be a házba, habár érzelmeim nem voltak teljesen egyértelműek, Jongin egy olyan oldalát mutatta meg nekem, amelyet eddig csak sejtettem benne. Azonban nem tudtam szabadulni a Minsooval töltött este emlékétől sem, ahogyan a műszerfal derengő fényében felsejlő csalódott arckifejezésétől sem. Tudtam, hogy erősnek akarta magát mutatni, bármennyire is bántotta a dolog, ezért ismét az adósának éreztem magam. Végül a fáradtság győzött és az álom elnyomott a szobám csendes, férfiaktól mentes négy fala között.
   Ahogy teltek a hetek, Jongin ténylegesen betartotta az ígéretét. Nem tudom hogyan csinálta, de majdnem minden nap küldött vagy tett valamit amivel jelezte, hogy gondol rám. A futásaim alkalmával is fel-felbukkant és a végére már nem tudtam lerázni, de a szívem mélyén már nem is akartam. Egyre közelebb engedtem magamhoz, ő pedig nem lépte át a láthatatlan határt kettőnk között.
   Lizzel ücsörögtem a rádió épületében és próbáltam unottságomat leplezni. Az elmúlt hetek még az én türelmemet is próbára tették, Liz pedig változatlanul hallgatott a hirtelen munkalázának konkrét okáról. Tudtam, hogy tőlem várja a segítséget, de a saját magánéletem is kusza volt, nemhogy az övé. Kitörni készülő vitánkat Chanyeol hangja szakította félbe, akinek leplezetlenül örültem. Az óriásmanó bármikor képes volt felvidítani és amióta Kaitól távolságot tartok, vele is kénytelen voltam minimalizálni a találkozások számát. Lizt még nem ismerte, így vállalván a közvetítő szerepét akartam őket bemutatni egymásnak, azonban Jongin törte meg az idilli hangulatot.
- Ne vedd zokon ha mogorva, tudod, meséltem róla. De nem olyan ijesztő, mint amilyennek elsőre látszik. - idegesen böktem oldalba Kait, hogy azonnal fejezze be, de szívesebben fojtottam volna meg inkább.
   Szerencsémre Chanyeol nem az a típusú ember aki ezzel foglalkozik, így elkerülhettük a katasztrófát, Liz pedig mindannyiunk meglepetésére mosolyogva és kedvesen viszonozta a kézfogást. Idegesen invitáltam Kait magammal.
- Neked elmentek otthonról? Mire volt ez jó?! - ütöttem vállon kissé, mikor már hallótávolságon kívül voltunk.
- Áu. Miért? Én csak jót akartam!
- Azzal, hogy lejáratod a húgom?
- Ugyan már. Csak fel akartam készíteni Hyungot. Lássuk be, Liz néha barátságtalan tud lenni.
- És arra felkészített téged valaki, amit tőlem fogsz most kapni? - sziszegtem vészjóslóan, habár tisztában voltam vele, hogy nyilvános helyen vagyunk ezért nem tehetek semmit - Pláne azok után hogy mennyit segít neked. Hálátlan vagy. - fűztem meg hozzá.
- Hogy mi? Te honnan... izé. Nem tudom miről beszélsz. - kezdett el dadogni Jongin, mire megforgattam a szemem.
- Ugyan már, ne játszd a tudatlant, tudom hogy Liztől kértél segítséget és hogy ő meg szives örömest szövetkezik veled a hátam mögött. Nem vagyok idióta, túl jól ismerlek mindkettőtöket.
- Jól van, ne haragudj. Nem akartam rosszat. - hajtotta le a fejét mint egy gyerek aki épp rosszalkodott. Ismét elérte, hogy megsajnáljam.
- Jól van, felejtsük el. Majd megkapod úgyis a magadét Liztől.
- Akkor inkább tőled szeretném. Liz ki fog nyírni... – suttogta ijedt arccal, én meg kacarászva dőltem a falnak mellette.
- Azt azért nem. - fűztem hozzá nyugtatóan. Egy darabig csendesen álltunk egymás mellett, éreztem ahogyan Jongin tekintete rajtam cikázik oda-vissza, de csak akkor emeltem rá én is a szemeimet, amikor ismét megszólalt.
- Lea...
- Hm? - ahogy rá néztem rájöttem, hogy valójában milyen közel is vagyunk egymáshoz. Jongin orra szinte az arcomhoz ért ahogy odahajolt a fülemhez, vállaink és karjaink pedig súrolták egymást. A körülöttünk elsétáló emberektől furcsa pillantásokat kaptunk, ezért finoman ellöktem magamtól.
- Mit művelsz? Megláthatnak.
- Lássanak. - cinkos mosoly jelent meg az arcán miközben beszélt.
- Persze. Aztán soha többet nem találkozhatunk.
- Szóval... ez azt jelenti, hogy szeretnél még látni?
- Ne vigyorogj így. A menedzseretek így is őrjöng miattam.
- Ezt honnan veszed? - szemöldökei hirtelen szaladtak ráncba.
- Nem csak neked vannak meg a kapcsolataid.
- Kyungsoo hyungnak kevesebbet kellene beszélnie... Az nem miattad van. Csakis az én hibám.
- Ezt arra érted, hogy nem jársz a próbákra? Még mindig nem táncolsz Jongin? - hangomból akaratlanul is aggodalom csengett ki.
- Ez... ez az én dolgom. Neked nem kell ezzel foglalkozni. - tagadólag rázta a fejét és már nem nézett rám, tekintete az előttünk elhaladókat pásztázta.
- Jól van, ne haragudj. Nincs közöm hozzá. - próbáltam elrejteni a sértettséget a hangomban, kevés sikerrel.
- Nem, te ne haragudj. Tényleg nem számít. - mosolya nem volt teljesen őszinte, de nem akartam tovább nyaggatni és egy esetleges vitát kirobbantani. Így is törékeny volt a béke köztünk.
- Nem haragszom... de mit akartál mondani az előbb?
- Az előbb? Ja, hogy az. Én csak... meg akartam kérdezni hogy... szóval...
- Nyögd már ki. - kuncogtam zavarán.
- Szóval hogy lenne-e kedved eljönni valahova.
- Elmenni?
- Igen. Velem. Mármint...
- Jongin. Te most... randira hívsz?
- Hát... ha ez annak számít... akkor igen. - zavarában lehajtotta a fejét és úgy nézett fel rám, ráadásul meg mertem volna esküdni, hogy el is pirult. Tudtam, hogy ezt a csatát is elveszítettem.
- Ami azt illeti...
- Ha nem akarsz akkor...
- Igen.
- Persze, én megértem hogy nem... mi?
- Azt hiszem…. megérdemelsz még egy esélyt. - mosolyogtam, miközben a szívem kiakasztott volna egy vérnyomásmérőt. Kai kisfiúsan elmosolyodott.
- Tényleg?
- Igen, de ha még egyszer el kell mondanom, akkor nem megyek.
- Oké, oké.
- Gyere, nézzük meg hogy áll Liz az interjúval. - azzal elindultam, anélkül, hogy hátranéztem volna, így nem kellett visszafognom hatalmas vigyoromat.
   Visszaérve már Liz kifele jött az egyik irodából, Chanyeollal az oldalán. Elfogott a bűntudat amiért az óriásmanónak kellett bekísérnie. Az én feladatom lett volna, de látszólag a húgomat ez nem zavarta, sőt. Feltűnően jól megértették egymást. Eleinte csak furcsálltam a viselkedésüket, de a vészcsengőim akaratlanul is megszólaltak amikor Chanyeol a telefonszámát adta meg Liznek. Egy fejrázással elnyomtam a hangokat magamban. Végtére is Chanyeol mindenkivel ilyen közvetlen...
   Nem volt túl sok időm ezen gondolkodni, ugyanis Kai kellőképp elterelte a figyelmem a húgom szerelmi életéről. Úgy vártam a találkozónkat, mintha az első randink lett volna. Nem kellett csalódnom, pont olyan jól éreztem magam mint azon a téli estén. Jongin a Banpo-hídhoz vitt el, csak sétálgattunk, miközben ezúttal jeges- és nem forró kávét iszogattunk annak ellenére, hogy már sötétedett.
- Ma este tutira nem fogok aludni ennyi koffein után. - mondtam nevetgélve.
- Akkor nincs mit tenni, egész éjjel kint kell sétálnunk, hogy elfáradj. - nevetett mellettem a napszemüveget és fekete fullcap-et viselő idol.
   Vidáman nézett rám, miközben a kezem után nyúlt és összekulcsolta az ujjainkat. Zavaromban mélyen szívtam a levegőt a tüdőmbe, szerencsétlenségemre egy kis kávéval együtt. Belső szervem erőteljesen tiltakozott az ostrom ellen, így feltörő köhögésem nem tudtam elfojtani. Mellkasom veregetve próbáltam diszkréten fulladozni, míg kísérőm lágyan lapogatta a hátam.
- Jesszus Lea... jól vagy?
- Ühüm... - értelmes válaszra nem futotta, de legalább levegőt már kaptam. Felnéztem a velem szemben álló idolra, aki az arcomat fürkészte - Jól vagyok.
- Nem úgy hangzik. - utalt repedt-fazék hangomra mosolyogva, míg kezei végigsimítottak az arcomon.
- Csak én érzem úgy, hogy ez pont olyan mint az első randink?
- Igaz. Csak akkor vízbe akartál fulladni, nem kávéba. - mély hangú kuncogása bizsergést váltott ki belőlem.
- Ne nevess. - duzzogva fordítottam el a fejem, de az államnál fogva kényszerített, hogy ránézzek.
- Most szívesen megcsókolnálak. - suttogta. Egyszerre több dolog is átcikázott a fejemen, végül csak annyit mondtam:
- Megláthatnak. - erre Kai szenvedélyesen megragadta a kezem és elindult lefele a domboldalon, a híd lába felé.
   Nem tudtam mit akar, csak botladozva próbáltam követni hosszú lépteit. Leérve a vízhez bevezetett a híd alá és nekitolt a kemény hídlábnak. A felettünk elsuhanó autók és a folyó zúgása elnyomta a járókelők hangját. Körülnéztem, de tényleg nem lehetett ellátni a sétányig. Jongin szorosan előttem állt és lekapta a szemüvegét. Sötét írisze az enyémet kutatta, végül feltette a kérdést, amit a tekintete már elárult.
- Most már megcsókolhatlak? - egyre közelebb férkőzött hozzám, egyik kezével a fejem mellett támaszkodott meg, másik tenyerét pedig az arcomra simította - Megcsókolhatlak? - suttogta szinte már a számra, de nem tett többet.
   Az engedélyemre várt, én pedig szemem lehunyva szüntettem meg a köztünk lévő távolságot. Mindketten felsóhajtottunk amikor ajkaink összeértek. Kezdetben csak finoman ízleltük egymást, majd hagytam, hogy Jongin elmélyítse csókunk. Kezeim maguktól találtak utat felfele mellkasán, majd ujjaim tincsei közé siklottak, sapkáját a földre lökve ezzel, miközben az én derekamra is ölelő karok fonódtak. Kai egész testével préselt a hideg vasnak, de nem attól lettem libabőrös.
    Végül kissé zihálva váltunk el egymástól, épp csak annyira, hogy levegőhöz jussunk. Egymás szemébe néztünk, csendesen fürkészve a másikat. Ujjaim Jongin tarkóján a tincseivel játszottak, míg ő farmerem derekánál finoman a pólóm alá férkőzött, és apró köröket írt le bőrömön, amitől újabb borzongás futott rajtam végig, ha így haladunk meg fogok fagyni. Így álltunk egy darabig, aztán elkezdtem zavarban érezni magam.
- Talán... talán mennünk kellene. - köszörültem meg a torkom, hogy visszanyerjem kissé az idő közben szabadságolt hangomat.
- Csak még egy kicsit maradjunk így. Kérlek...- Kai átölelt és a nyakamba fúrta az arcát, oda suttogta az utolsó szót.
   Meglepve tűrtem az egyébként nagyon kedves gesztust, de az előző csókunk után sem tudtam viszonozni. Kezeim a levegőbe fagyva maradtak ott, ahol az imént még Jongint érintették, én pedig megfeszültem, a hozzám simuló test ismerős érzésének ellenére is. Végül a szorítás enyhült, majd pedig teljesen szabaddá váltak végtagjaim ahogyan az idol elhúzódott tőlem. Arcán egy pillanatig végtelen szomorúságot láttam, de ennek helyét olyan gyorsan vette át kisfiús mosolya, mintha az előző érzést nem is ismerné. Ujjainkat ismét összekulcsolta, felvette elmaradhatatlan "álcáját" és elkezdett lassan sétálni visszafele.
   Tűnődve néztem a kissé előttem lépdelőt és próbáltam szétválasztani a bennem dúló érzéseket egymástól. Egészen addig koncentráltam, míg nem maradt más, csak a jóleső érintés a tenyeremben, ahogyan bőrünk összeér és az elégedettség, amikor valami visszatér hozzád, amiről azt hitted már nem kapod vissza többé.
   Ez egészen addig tartott, amíg a sétányon egy nagyobb csapat diáklány nem jött velünk szembe. Egyikőjük hátrálva közlekedett, aminek az lett az eredménye, hogy egyenesen nekirontott Jonginnek. A sapka és a szemüveg messze repültek. A lány fel sem pillantva szedte össze a kellékeket, sűrű bocsánatkérés közepette, de a mondat fele a torkán akadt amikor megpillantotta, hogy kivel is áll szemben. Éreztem ahogyan Kai egyre jobban szorítja a kezem, amit idő közben kissé a háta mögé rejtett a kíváncsi szemek elől.
- Omo... Csak nem...
- Ez...
- Kai... oppa?
- Ez tényleg ő... - a kezdeti döbbenetből kezdtek feléledni és egyre hangosabban mondogatták Kai nevét. Előkerültek a telefonok, a járókelők közül is egyre több fiatal állt meg és kisebb tömeg kezdett minket közrefogni.
   Amikor meghallottam az első kattanó fénykép hangját, észbe kapva húztam ki a kézfejem Jongin ideges szorításából. A tolakodás azonnal messzebb sodort tőle, miközben kétségbeesetten próbáltam megoldást találni a helyzetre. Néztem a kör közepén lökdösött és fotózott idolt, aki kapucniját a fejére húzva próbált szabadulni a felé nyúló kezek elől. Nyoma sem volt a magabiztos Kainak, csak egy fiút láttam, aki el akart tűnni.
    Hirtelen ötlettől vezérelve én is előkaptam a telefonom és lefotóztam a jelenetet, így nem lógtam ki a tömegből, majd elküldtem Joonmyunnak a képet a címmel együtt:
"Azt hiszem baj van."

2 megjegyzés:

  1. Hello:3
    MI A... HÁT A VÉGE... HÁT EZ MEG...
    Jajj, Kai olyan édes TwT És úristen, hát ehhez a részhez nem tudok mit hozzáfűzni... Nincsenek rá szavaim xD
    A vége egy kicsit ilyen: "Mi????? Miért most????" xD
    Jajajajajajj, kíváncsi vagyok mi sűl ki ebből:"D
    Várom a következőt, csak így tovább *^*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziaaaa :3
      Jaj mindig úgy örülök a kommentjeidnek :3
      Hihi gonosz vagyok, a végét direkt hagytam így, had izguljanak az olvasók egy egész Liz povon keresztül (mondjuk az se lesz unalmas azt megígérhetem ;) )
      Szóval örülök, hogy ennyire tetszik neked Kai, nagyon sok olvasó C.A.P párti, kevesen vannak a Kaiosok :D
      igyekszem a következő részt időben hozni :)
      Köszönöm hogy mindig írsz nekem <3

      Törlés