2015. június 7., vasárnap

#15

*Liz POV*

   Vidáman indultam kifele a szatyorral, amit Lea kért tőlem, bár biztosra mentem, és az ablakban néztem, hogy mikor is érkeznek meg pontosan, mert eszem ágában sem volt kinn ácsorogni ebben a veszett koreai hidegben. Finoman a fiúk tudtára adtam, hogy elkelne egy kis segítség, de ők csak tovább bámulták a roppant izgalmas autóversenyt, amit Changjo és Ricky játszottak, a többiek pedig hangosan szurkoltak nekik. Egy vállrándítással elintéztem a dolgot, mivel nem oldódtam még fel teljesen a közelükben, inkább vállaltam, hogy magam cipekedek többet.
   Viszont amikor kiléptem az ajtón, különös látvány tárult elém. Lea valamiért még mindig a kocsiban ült, C.A.P pedig ott guggolt előtte, arcát a kezében tartva. Arcuk közel volt egymáshoz. NAGYON közel. Majd nővérem egyszerre elhajolt, így a leadernek meg kellett támaszkodni a földön, hogy ne veszítse el egyensúlyát. Hát ez szép. Mikről le nem maradtam, míg külön voltunk. Megjegyeztem magamnak, hogy este alapos faggatózásnak lesz kitéve szeretett vérem. Végül Lea kikászálódott – nem túl kecsesen – és elindult pár csomaggal befele, én pedig mintha mit sem sejtenék, szépen leslattyogtam a meglepett Minsoonak segíteni.
- Hát te?
- Lea hívott, hogy nem szeretnétek sérvet kapni befele a cipekedéstől, és jöjjünk ki segíteni. A többiek sajna nem érnek rá, észrevételeim szerint roppant fontos verseny közepén voltak az X-boxnak hála.
- Adok én nekik X-boxot… - morogta, majd nem túl előzékenyen otthagyott a kocsinál. Bentről készülődő csata zajai szűrődtek ki. De ha nem is csata, Niel hangját fél Szöul hallhatta, ahogyan méltatlankodik. Aztán mintegy végszóra, a fiúk engedelmes libasorban vonultak ki az ajtón szatyrokkal a kezükben. Ha engedetlen gyerekeim lesznek, tutira szerződtetem C.A.P-et bébiszitternek.
   Az este további része – hozzávetőleges – nyugalomban telt. Nagyon fáradtnak éreztem magam, az időeltolódás sem segített rajtam, így elég szótlan voltam, szerencsémre volt, aki beszéljen helyettem. Lea is sokat tudott beszélni, de csak csodálkoztam, hogy a fiúk hogy képesek ennyit jártatni a szájukat, ráadásul minden második szavukkal összevesztek valamin.
   Lefekvéshez készülődve bemásztam Lea mellé a nagy francia ágyba. Hah. Mit csinál ekkora ágyban egyedül?
- Egyébként mi van közted és C.A.P között?
- Hogy mi? – úgy nézett rám, mintha nem is anyanyelvünkön szólaltam volna meg. Biztosan elszokott a magyar beszédtől, ezért megkérdeztem koreaiul, további értetlenségét látva pedig bepróbálkoztam az angollal is, ami sosem ment nekem igazán.
- Jaj Liz! Nem a kérdést nem értettem, bár angolul még csak köze sem volt az előző kettőhöz, de ez most lényegtelen. Miről beszélsz?
- Láttalak ám odakint benneteket… - húztam szorosra a szemeimet, hogy érzékeltessem, nem tud átverni. – Úgy néztetek egymásra, mint akik mindjárt szobára men…
- LIZ! Fogd be!
- De hát ha egyszer így volt!
- Képzelődtél. Bevertem a fejem, és ő csak megnézte, hogy nem vérzik-e. Elég érdekes fogalmaid vannak a szobára menetelről, de az tuti, hogy én nem így képzelem, és legfőképp nem vele! – akárhogy is tiltakozott, tudtam, hogy mit láttam, bár úgy tűnik Lea tényleg nem vette észre a rapper érzéseit, ami elég furcsa, hiszen jó emberismerő.
   Reggel drága nővérem iszonyat hangzavarral ébresztett fel, miszerint ideje reggelizni. A többiek már lent vártak, hatalmas – szerintem természetellenes – lendülettel kezdve a napot. A francba – gondoltam - otthon hagytam a „jó reggelt” kekszemet. A reklám szerint azzal jól indul a nap. Első napom lévén itt a városban, csak körbesétáltuk a környéket, amit inkább Lea ismert, a fiúk úgy tűnik, nem sokat sétálgatnak odakinn.
   A másnapi program túrázás volt a közeli hegyekben. Véleményem szerint ez volt nővérem bosszú hadjárata ellenem az első esti faggatózásért. Nem baj, csak azért is végig fogom trappolni a napot, bár nem vagyok valami nagy sportember. Ricky és Niel készséggel segédkeztek az elemózsia elkészítésében, illetve bármiben, aminek egy kis köze is volt a kajához. A többiek a túlélő csomagjainkat készítették össze. Szerencsére itt hat hordár állt rendelkezésünkre és nem kellett nagyon nehéz hátizsákot vinnem, nem úgy, mint az otthoni túrázások alkalmával.
- Viszünk sátrat is? – jelent meg egy Changjo fej az ajtóban.
- Csak egynapos kirándulásra megyünk Jonghyun, nem túlélő táborba. – válaszolt készséggel Lea.
- Pedig izgalmas lenne. – bővült a fej-kollekció egy Chunji-val is.
- Amekkora természetjárók vagytok, elég izgalmas lesz ez sátorozás nélkül is. – kontrázott nővérem, mire a fejek eltűntek az ajtóból.
   Az út nem nevezhető unalmasnak, ha a Teen Top tagokkal utazik az ember. Azt reméltem, alhatok még egy kicsit, és kipihenhetem a reggeli ébresztést, de esélyem se volt. A fiúk vagy hangosan énekeltek, vagy játszottak, aminek mindig az lett a vége, hogy valaki ordít, mert veszített. Én még nem szálltam be, pedig invitáltak többször is, ahhoz még nem oldódtam fel teljesen. Inkább csendesen kacarászok-stratégiát választottam. C.A.P és Lea elmerülten beszélgettek elöl, kivéve, amikor a leader hátra szólt, hogy hagyják abba az ugrálást, különben a szakadékban kötünk ki.
   Végül a kocsit egy parkolóban hagytuk és elindultunk kis túránkra. Nem telt bele fél óra, és Ricky megkérdezte:
- Noona? Mikor állunk meg pihenni? Én ennék egy keveset.
- Nem fogunk megállni ebédig. De gondoltam rád, hoztam egy pár darab müzli-szeletet. Itt van a zsebemben. – válaszolt végtelen türelemmel nővérem, majd átnyújtotta az éhezőnek az ennivalót, aki boldogan ugrálva indult meg előttünk.
   C.A.P Leával ment elöl, ők alkották a navigációs rendszert, mivel se nekem, se a többi fiúnak nem volt érzéke a térképhez. A srácok körülöttük ökörködtek, komolyan, mintha óvodásokkal indultam volna útnak. Mindenre rácsodálkoztak, gilisztát és bogarakat gyűjtöttek egy befőttes üvegbe, ami az egyik hátizsákból került elő. El nem tudom képzelni, hogy Lea azt mire szánta, de végül is jól jött. És persze elmaradhatatlan volt a botokkal való „Star Wars” adaptáció.
   Niel pedig nagy meglepetésemre hozzám verődött. Fel nem foghatom mit élvezett a társaságomon, ugyanis nem vagyok valami bőbeszédű, de idővel rájöttem, hogy igazából nem számít, megoldotta az én részemet is. Aztán azon kaptam magam, hogy már nem is érzem magam kényelmetlenül, mint általában a fiúk közelében. Pedig jelen esetben az is rátehetett volna egy lapáttal, hogy évek óta rajongok érte, de persze előbb nyeltem volna le a Ricky kezében tekergőző gilisztát, mintsem hogy ezt elmondjam neki.
- Nagyon vártalak ám. Lea sokat mesélt rólad. – mondta vigyorogva.
- Hát én ezt nem mondhatom el rólatok… - húztam össze a szemem – de… miket is mesélt rólam? – néztem rá kíváncsian – csak hogy tisztában legyek vele, mennyire rombolta le az imidzsem. Remélem legalább a kiskori pelenkázós jelenetek kimaradtak…
- Á! Semmi olyasmit – nevetett fel.
- Huh. Már azt hittem, hogy el kell ásnom magam az av…- és ezzel a lendülettel megcsúsztam egy kövön, ami nem látszott a hó alatt, így Liz mégiscsak az avarban landolt. Még szerencse, hogy jól felöltöztem.
- Liz jól vagy? – guggolt le hozzám készségesen Niel, hogy segédkezet nyújtson, amit némi csúszkálás után el is fogadtam. Érintése kellemesen meleg volt átfagyott kezemnek. – Azta. Nem fázol? Jég hideg a kezed.
- Öhm… nem, nem fázok. Sokszor hideg a kezem… - kaptam ki az említett testrészem az övéből.
- Add csak ide, felmelegítem. – Kapott utánam, majd nagy koncentrációval elkezdte dörzsölni jéggé fagyott kézfejemet. Ahogyan ott állt, nyelvét enyhén kiöltve, szemöldökét ráncolva nevethetnékem támadt.
- Ilyen vicces vagyok? – nézett fel a nagy munkából.
- Nem… nem… csak.. nem is tudom… - kuncogtam, majd ahogy a szemébe néztem, elmúlt a kacagási kényszerem. – Khm… köszönöm, de jobb lenne mennünk, mielőtt itt hagynak a többiek. – indultam el a jónak sejtett irányba. Egy darabig baktattunk egymás mellett, mire egyszer csak Niel szólalt meg:
- Liz? Hogy állsz a tájékozódással? – Teljesen elgondolkodtam, nem is figyeltem merre járunk, vagy hogy mit mond mellettem.
- Hm?
- Azt kérdeztem, hogy állsz a tájékozódással?
- Hát ne bízd rám a kincses térképed, ha azt akarod, hogy valaki még megtalálja az elásott ládát. Miért?
- Mert szerintem eltévedtünk…
- Dehogy tévedtünk el. A többiek itt mennek előttünk nem messze… - indultam el újra, de csak azt sikerült elérnem, hogy ugyanoda lyukadtam ki, ahol Niel az előbb is állt.  A francba. Ez nem jó, nagyon nem jó.  A lábaim is kezdtek nagyon fájni, kellett nekem túrázgatni lúdtalpasan.
- Lea nekem egyszer azt mondta, hogy csak egy turistajelzést kell keresni, az mindig vezet valahova. Keressünk egyet! – elindultunk a sikamlós utakon, de nem jártunk szerencsével, viszont én egyre szerencsétlenebbé váltam. Folyton megbotlottam valamiben, és a lábam is nagyon fájt már. Fáradtan támaszkodtam neki az egyik vaskos fatörzsnek.
- Nagyon fáradt vagy? – kérdezte mellém helyezkedve önkéntes kísérőm, bár szerintem ezt már egy párszor megbánta kis túránkon.
- Á! Dehogy. – intettem, és próbáltam éreztetni az iróniát, de úgy tűnt nem jött össze, Niel nem vette a lapot.
- Hát pedig én mindjárt meghalok, ráadásul a kaja Minsoo hyung-nál van. Aish… - roskadt össze mellettem. Na szépen vagyunk, egy nyafogó kisfiúval ragadtam az erdőben. Erre mintha csak alá akarná támasztani a gondolataimat, elordította magát, mire a madarak ijedten röppentek fel a lombokból. A hátam mögé iszkolt, onnan kukucskált előre.
- Hé! – löktem le a kezét magamról – beléd meg mi ütött? Tán szellemet láttál?
- Hát nem tudom, hogy mi volt az, de az tuti, hogy mozgott valami a bokorban. – mutatott az előttünk húzódó, nem túl bizalomgerjesztő, burjánzó növényekre. Ami mellesleg tényleg mozgott. Oké, csak őrizzük a pánikot. Megpróbáltam Niel mögé rejtőzni, de ő csak tolt előre kezeivel.
- Nem kéne megnézni, hogy mi az? – mondta.
- Hah! Nézze a halál! Menj te, ha annyira akarsz, könnyebb az én bőrömet vásárra vinni! Elvégre te vagy a férfi… vagy valami hasonló… – tettem hozzá szarkasztikusan, amikor az ijedt tekintetű idolon végignéztem.
- Yah! Mi az, hogy hasonló? – kapta fel a fejét kijelentésemre. – Igenis az vagyok! – húzta ki magát, majd érdeklődő tekintetemmel kísérve rárontott a bokrokra, amikből egy ijedt fácáncsalád reppent fel.
   Niel ismételt, sokdecibeles, artikulálatlan ordítással hasalt a földre, mintha csak golyózáporba került volna. Meglepetésemre én is vele együtt sikítottam fel, és én is – újra - lehuppantam a földre.  Normális esetben nem sikoltozok csak úgy, de az ijedező idol már így is rám hozta a frászt. Miután elhalkultunk, egymásra néztünk, és mintha csak visszaszámoltak volna, egyszerre nevettük el magunkat.
- Legalább már megvan az ebédünk, úgyis a kaja miatt aggódtál. – néztem fel rá, mikor odajött, hogy felsegítsen.
- Hát, ez nem volt túl férfias, de azért kössz, hogy te is sikítottál, így nem volt olyan kínos. – vakarta meg a tarkóját, aztán szépen felhúzott, és elkezdte kiszedegetni a száradt faleveleket a hajamból.
- Veszed le a kezed a húgomról, te… te… - remegett bele az erdő hirtelen Lea éles kiáltásába. Mindketten a hang irányába néztünk meglepetten.
- Noona! Hát megtaláltál minket! – indult el lelkesen Niel az újonnan érkezett felé, de Lea szemei szinte vérben forogtak, így visszarántottam a karjánál fogva, mire csak értetlenül nézett rám egy darabig, de ahogy nővérem megindult felénk – egy birodalmi lépegető kecsességével – mégis csak a hátam mögött keresett menedéket. Szépen alakul a kapcsolatunk, akár feleségül is kérhetném, ha már elsőszámú védőpajzsként szolgálok.
- Elment az eszed? Nálatok nem szokás randit kérni?
- Noona, ijesztő vagy, mir…
- Nekem te ne „Noonázz” Daniel! Mi az, hogy rámászol a húgomra itt, az erdő közepén?! – A többiek ekkor érkeztek meg, és nevetve élvezték a kialakuló szappanoperát. Amiket mellesleg nem szeretek túlzottan, ezért úgy láttam, ideje beavatkozni.
- Nyugi, egy fácáncsaládon kívül senkivel sem kerültem közelebbi kapcsolatba…
- Igazán? – kérdezte szúrósan méregetve az időközben a hátamhoz nőtt „vétkest”. Minsoo is közelebb jött, és Lea vállára tette a kezét, mire nővérem arcszíne látványosan halványodni kezdett.
   Nem kevés munkával sikerült megnyugtatnunk, hogy nem esett csorba a becsületemen, de a fiúk nem álltak le Niel ugratásával, így hallgathattuk egész nap a szócsatákat. Képesek voltak a faágról lecsöppenő vízről visszatérni a délelőtti témára. Igazán tehetségesek, komolyan mondom. A kocsiban hazafelé már mindenki elfáradt annyira, hogy elszenderedjen egy kicsit, így lehetett egy kis nyugalmam. Lea és C.A.P halkan beszélgettek, de mivel leghátul ültem, így nem hallottam pontosan, hogy miről. Mondhatott nekem akármit a nővérem, meglehetősen meghittnek tűnt a kapcsolatuk.
   Mellettem Niel fészkelődött egy sort álmában, végül feje a vállamon kötött ki. Először megpróbáltam odébb tolni, vagy legalább megtámasztani kicsit távolabb az aurámtól, de csak azt értem el, hogy a keze is az ölembe hullott. Fülig pirulva löktem el a kezét, és úgy döntöttem, hazáig benyelek egy karót, és inkább nem mozdulok, hátha újra másfele orientálódik majd menet közben, bár nem mondanám, hogy szomorkodtam miatta.
   A következő napokat a Teen Top társasága nélkül kellett élveznünk, így addig nyaggattam a nővéremet, míg el nem vitt egy csendes helyre a városban - kedvemre válogathattam a régiségek között egy antikváriumban. Azonban mire odafordultam volna hozzá, hogy megmutassam legújabb szerzeményem, de csak intett a csörgő telefonjára és kisétált az üzletből. Én vállrántva indultam el a pénztár fele, majd pedig kis szatyrommal a kezemben kiléptem az ajtón. De a küszöbön megtorpantam, és megrökönyödve bámultam a nem mindennapi jelenetet magam előtt. Lea még mindig ott állt a járdán, azonban a nyakában egy magas fazon csimpaszkodott.
- Lea és... - kezdtem bele a kérdésembe, de nem értem a mondatom végére. Akkor egyértelművé vált, miért tiltakozott a nővérem olyan látványosan a C.A.P-hez fűződő gyengéd viszonya ellen. Ugyanis az EXO vezető táncosa állt előttem.

2 megjegyzés:

  1. Hát ehhez csak ennyit: *-*
    Folytatást, plíz. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt vagyok a folytatással együtt, remélem az is tetszik majd ^^
      Most már gyakrabban hozok majd részeket ^^
      köszönöm, hogy olvastál és írtál nekem <3

      Törlés