#14

*Lea POV*

   Liz teljesen lefagyott az ajtóban. Talán családi örökség, hogy nem vagyunk képesek hirtelen helyzetben reagálni. A fiúk nagyon kedvesek voltak, amikor elmondtam nekik, hogy mit tervezek, hangos éljenzéssel nyugtázták a dolgot. Majd egész délelőtt a díszekkel viaskodtak, csak hogy Liznek tökéletes meglepetése legyen. Erre ő csak áll a bejáratban és pislog tátott szájjal.

- Boldog szülinapot hugi – mondtam neki, de ő még csak mindig állt és bámult. – Kapd már össze magad, olyan mintha szellemet láttál volna. – taszajtottam meg befelé, gondoltam, ha orra esik, lesz, aki felszedi vagy esetleg még el is kapja röptében. De semmi ilyesmi nem történt. Végül rendezte lelki világát, és mélyen meghajolt a fiúk előtt.

- Sziasztok. Liz vagyok.

- Eh… de hivatalos valaki – mondta Niel, majd húgom kezébe nyomta az ajándékát és szorosan megölelte, de persze nem hazudtolta meg magát, körülbelül ezer decibellel ordította a fülébe, hogy „Boldog szülinapot”. A többiek is sorban odajöttek és megölelgették Lizt, aki csak állt és nem tudta hova tenni a hirtelen közvetlenséget. Végül leültünk a nappaliba, elhangzott a „Boldog szülinapot” című dal Teen Top által újrakevert változta, csakis és kizárólag Liz tiszteletére. Felszeleteltük a tortát - Ricky nagy örömére -, és beszélgettünk. Illetve a fiúk vallatósdit játszottak. Csak úgy röpködtek a kérdések, szegény testvérkém azt sem tudta hol van hirtelen, volt, amire nekem kellett válaszolnom.

- Jól van fiúk, azt hiszem mára elég a kérdezősködésből. Rosszabbak vagytok, mint az FBI.

- De Noona! Mi kíváncsiak vagyunk! – biggyesztette le az ajkát Ricky. Liz meglepetten nézett rám.

-„Noona?” Mióta hívnak így? Mégis mióta ismered őket, hogy csak úgy le „noonáznak”?! És hogy tarthattad ezt titokban előlem?! – kérdezte anyanyelvünkre váltva. Ahogyan beszélt, egyre feljebb kúszott a hangja. Én nem tudtam mást tenni, csak nevettem.

- Majd később elmagyarázom. De azért örülsz?

- Ki? Én? Dehogy. Végül is csak a Teen Top szervezett szülinapi partit nekem. Egy kicsit sem örülök. – miközben beszélt, egyre szélesebb mosoly terült el az arcán. Azt hiszem sikerült igazán emlékezetes szülinapot varázsolnom neki.

- Nem baj, majdcsak kiengesztellek. Most gyere és nézd meg a szobánkat. Ott lepakolhatsz.

- Szobánk is van? – de én csak megfogtam a kezét, és felhúztam a lépcsőn, a csomagokon meg hagytam, had veszekedjenek a fiúk, hogy ki is hordja fel azon a pár lépcsőfokon. Végül Niel nyerte a csatát. Úgy vigyorgott, hogy ha a fülei nem állták volna útját, a szája körbeért volna a fején. Liz gyorsan előkotorta a tabletet a táskájából.

- Van Wifi? – kérdezte – meg kéne etetnem az állataimat. - Nagy szemforgatás közepette bólintottam.

- Igen van, de akkor menj le a nappaliba, addig én húzok neked fel ágyneműt. – mint a kámfor, úgy tűnt el. Már kezdtem furcsállni a nagy csendet, mert ugye amíg egyedül él az ember, addig a csend pihentető, ha pedig a Teen Toppal tartózkodik egy fedél alatt, akkor egyszerűen csak gyanús. Aztán, mintegy megnyugtatásképp, Liz hangja hasította át az étert.

- Lea!!!! – mint az őrült rohantam le, hátha valami baj történt – Liznél soha nem lehet tudni.

- Mi történt? – kérdeztem, és mellettem fénysebességgel értek földet a fiúk is. Liz pislogott egy sort a felette összeverődött tömegre, majd halál nyugodtan megjegyezte:

- Képzeld, van egy új nyuszim a farmomon.

- Nyúl? Hol? Én is meg akarom nézni! Hyung te nyulat vettél neki ajándékba? Én meg nem kaphattam meg a kismajmot! – nézett Niel sértődötten C.A.P-re, akiről szintén leírt, hogy nem érti, miről van szó, én meg csak a fejem fogtam kínomban.

- Itt van nyulam. – lengette drága húgom a táblagépét faarccal, mire a fiúkból kitört a nevetés, Nielnek pedig felcsillant a szeme.

- Farmom nekem is van! Várj, mindjárt idehozom – és ezzel a lendülettel el is tűnt a szobájában, nyitott ajtót hagyva maga után. Egy darabig szemlélhettük, ahogyan a szanaszét heverő ruhadarabjait röptetve átcsoportosítja, mígnem egy kupac alján megtalálta a keresett tárgyat.

   Lehuppant a kanapéra Liz mellé, és élvezettel mutogatta a kis kedvenceit.

- Ez itt Chopa… - lassan nem lehetett mást hallani, csak hogy milyen drágák a növények. A Teen Top tagok csak bámultak a két lököttre, majd fejcsóválva elszállingóztak, hagyták nyugodtan syber-parasztkodni a szentjeimet.

- Hát ti megérdemlitek egymást. – mondtam nekik nevetve.

- Noona, olyan gonosz vagy. – nézett rám szúrós szemmel Niel, így jobbnak láttam, ha én is felszívódom a konyhai teendők között. Még távozóban hátrakiáltottam.

- Esetleg nincs egy malacotok épp vágósúlyban? Mert azt nem tudom, hogy mit fogunk vacsorázni.– csalódottan néztem végig a hűtő kínálatán – Changhyun! – kiáltottam fel az emeletre – már megint nem tudtál parancsolni az étvágyadnak? Mit fogunk most vacsorázni? – a szólított bűnbánó arccal vonult le.

- De Noona, ha egyszer éhes voltam…

- Mindegy, akkor is el kell mennem vásárolni. Ilyen sötétben. – pillantottam ki az ablakon.

- Majd én elviszlek, úgyis unatkozom. – jelent meg az ajtóban C.A.P.

- Akkor mehetünk is, csak hozom a kabátom. – Ahogy kiszaladtam, a nappaliban Daniel és Liz még mindig a farmok felett voltak összehajolva, a többiek pedig elmerülve hozták működésbe az X-boxot.

- Na, ti farmgazdák, elmentünk bevásárolni Minsoo-val. Ne gyújtsátok magatokra a lakást.

- Noona, lehetek én a főnök, míg nem vagytok itthon? – pillantott fel L.Joe a játékából.

- Nem vagytok ti ehhez már kicsit nagyok? – szökkent az égbe egyik szemöldököm.

- Én akarok lenni! – csapta fel a kezét Changjo nevetve, mint az iskolában. Néha őszintén elgondolkodtam, hogy örökbe fogadom őket.

- Akkor, ha már választanom kell, akkor Byunghun, te vagy a főnök. – még mielőtt nekem rontottak volna, kifordultam az ajtón, ahol C.A.P már várt a kocsinak támaszkodva.

   Egy csendes éjjel-nappali bevásárló központba mentük, hogy ne lepjenek el minket a rajongók. A zöldséges pultnál rá kellett jönnöm, hogy Minsoo nem a legnagyobb segítség a bevásárlásnál. Liz szereti a káposztát, ezért megkértem, hogy hozzon egy fej káposztát, mire odaállt elém egy fej salátával. Gondoltam nem baj, elküldtem paradicsomért, csakhogy nem érezte szükségét, hogy kiválogassa őket, így a csomag egyik fele zöld volt még, a másik pedig enyhe cefrésedésnek indult. Így inkább magam mellé állítottam, és kihasználtam két erős karját, no meg azt, hogy sok polcnak a tetejét csak ő érte el. Így nekem nem kellett megerőltetnem magam. A mosóporoknál sem vettem nagyobb hasznát.

- Minek ennyi fajta mosópor? – nézett végig a bőséges kínálaton, mire elmagyaráztam neki, hogy nem mindegy, milyen színű, mennyire koszos és milyen anyagú ruhát szeretne mosni. Már értem, hogy miért fordul olyan gyakran elő, hogy a mosógépből szivárványszínű ruhák kerülnek ki. Lassan nem lesz egy darab fehér ruhaneműjűk sem.

- De ez tiszta rablás! Jó, hogy nem kell minden ruhadarabot külön mosni… - dörmögte sértődötten.

- Tudod mit? Úgyis parfümöt akartam venni, menj és válassz nekem egyet. Az orroddal reggel még nem volt baj, amikor megérezted a reggeli illatát. – már a pénztárnál álltam sorba, mire utolért. Én megvettem mindent, amit kellet, míg ő ugyanennyi idő alatt választott ki egy parfümöt. Ha mást nem, azt be kellett látnom, hogy alapos.

- Mi tartott ilyen sokáig? Esetleg az összes vásárlónak te választottál? – kérdeztem nagyokat nézve. Minsoo csak mosolyogva a szalagra tette a parfümöt.

- Nem. – nézett a szemembe - csak a legjobbat akartam neked választani. – én csak pislogtam, mint hal a szatyorban, majd pirulva megcsóváltam a fejem, mintha ezzel elhessegethetném azt a furcsa érzést, ami a hatalmába kerített. Valahogy nem tudtam úgy viszonyulni C.A.P-hez mint a többi fiúhoz a csapatban. Ő sokkal inkább partner volt, mint az öcsém, de ezt még magamnak sem vallottam be teljesen.

   Mint a málhás szamarak vonultunk a kocsiig, ezért úgy döntöttem, kirendelem a csapatot az ajtó elé otthon, hogy segítsenek bepakolni. Bár kedves útitársam így is átvállalta a teher nagy részét, amit persze minden lelkiismeret furdalás nélkül tűrtem, elvégre mégis csak nő vagyok, vagy mi a szösz.

   Hiába telefonáltam időben, a ház előtt senki nem várt minket. Miközben szálltam ki a kocsiból, szürkületi vakságomnak köszönhetően rosszul mértem fel a fejem és a kapaszkodó közötti távolságot, így szerencsésen megfejeltem, és az ütközés erejétől visszaszédültem a kocsiba. A leader kétségbeesetten rohant át az én oldalamra.

- Jól vagy? – kérdezte halkan, miközben lehajolt hozzám, és kezével végigsimította az érintett területet a fejem búbján.

- Áu! – el akartam rántani a fejem, de másik kezével erősen tartotta az állam.

- Had nézzem meg. – hajamat finoman eligazította az útból, és fürkésző tekintettel vizslatta az arcomat. – Szerencsére nem vérzik. De vigyázhatnál egy kicsit jobban… - tekintetünk találkozott. Olyan közel volt, hogy éreztem parfümének illatát. Egyikünk sem húzódott el, sőt, mintha C.A.P kissé közeledett volna felém, de a sötétben nem voltam biztos benne.