#16

*Lea POV*

   A kirándulás utáni napokban árgus szemekkel figyeltem Nielt, de nem tett semmi félreérhetőt. A dolog távolról sem akasztott ki annyira, mint ahogy mutattam, de a látszatot fenn kellett tartani. Bár én lennék a második legboldogabb, ha mégis csak ilyen irányba sodródna a kapcsolatuk - az első Liz lenne.

   A következő napokban a fiúknak közbejött egy kis munka, ami miatt nem tudtak velünk tartani, így beszerveztem egy kis lányos programot magunknak. Ellátogattunk néhány régiség kereskedésbe, ahol  Liz nyugodtan válogathatott a régi kacatok között, amiket imád – velem együtt. Éppen az egyik félreeső városrészben vásárolgattunk, amikor megcsörrent a telefonom, és a kijelzőn Chunji neve jelent meg. Intettem Liznek, hogy kint leszek, és kisétáltam az üzletből.

- Igen?

- Noona! Nem találom az egyik pólómat, pedig most nagyon szükségem lenne rá!

- Chanhee, nem mondod komolyan, hogy ezért hívtál fel?! – kérdeztem vissza hitetlenkedve.

- De ha egyszer szükségem van rá! Fotózásunk lesz és oda nem mehetek akármiben!– nyafogott.

- Jól van, kezdjük inkább ott, hogyan nézett ki, mert így fogalmam sincs, hogy melyik pólóról beszélsz a kétgardróbnyi ruháitok közül…

- Arról a csíkosról beszélek, amit a fekete zakómmal szoktam felvenni.

- Azt tegnap pont a szárítóban láttam, vagy az ágyadon keresd, ahol gondolom még mindig ott van, amit bevittem napokkal ezelőtt – tettem egy enyhe szemrehányást, ha már témánál voltunk, de mintha csak a falnak beszéltem volna.

- Kösz Noona, mi lenne velünk nélküled?

- Hát azt néha én sem tudom, hogyan éltetek túl nélkülem húsz évet.

- Ja, és Changhyun szeretne egy kis csokit enni, de itthon már az összes elfogyott. Tudnál hozni egy keveset? – mosolyogva ingattam a fejem, mikor letettem a telefont. Sose fognak felnőni, de hát ezért szeretem őket annyira.

   Hirtelen valaki szorosan magához ölelt hátulról, és a nyakamba csókolt. Mikor megfordultam, akkor láttam, egy napszemüveges Kaial állok szemben, de időm sem volt köszönni, mert azonnal lecsapott ajkaimra. Én pirulva toltam el magamtól.

- De Jongin, mégis csak az utcán vagyunk…

- Ugyan, nem lát minket senki, nekem pedig hiányoztál… - mondta nevetve. Nekem is nagyon hiányzott, de ezen a héten minden percet Lizzel szerettem volna tölteni, nem mellesleg még a húgom sem tud a kapcsolatunkról. Lehet, hogy nem így kellene megtudnia. Ám amikor ehhez a gondolatomhoz értem, Liz hangját hallottam magam mögül.

- Lea? És… - megfordultam és láttam, hogy egyébként is nagy szemeit most még nagyobbra kerekítette, majd pedig éles váltással láttam megjelenni a haragot tekintetében, de Kai-ra való tekintettel ezt palástolta.

- Mi folyik itt? – kérdezte magyarul.

- Hát, ami azt illeti… - sosem jöttem előtte zavarba, de most hirtelen érdekes tanulmányozni való akadt a lábam előtt. – Majd később elmondok mindent. Nem lennél kedves vele? Igazán kedvelem…

- Azt elhiszem. De tudod, hogy nekem ettől több kell, hogy kedves legyek valakivel. – és ezennel beszélgetésünk tárgyához fordult, aki csak értetlenül pislogott, mivel még sosem halott magyarul beszélni. 

- Öhm… ne haragudj. – mondtam neki, majd Lizre mutattam – Ő itt a húgom, Liz. Liz, ő Jongin az én…

- A barátja. – hajolt meg Kai egy huncut fél mosollyal az arcán, és azt hiszem ez volt az első rossz pont a húgomnál. Bár tudtam, hogy Jongin csak mások előtt akarja magát magabiztosnak mutatni, a húgomnál ez nem jött be. Csakis annak köszönhette az udvariasságot, hogy Kai idol, és hát, Lizre – mint K-Pop rajongóra – sem volt ez hatástalan.

- Aha. Barátja. – ekkor Liz magyarra váltott, de továbbra is Kai-al tartotta a szemkontaktust – Nem láttam, hogy mondjuk C.A.P a nyakadba csókolt volna.

- Liz… - szűrtem a fogaim között. Kezdett nagyon kínos lenni a helyzet, és drága testvérem nem könnyítette meg a dolgom. Bár joggal volt dühös, mégsem Jongin volt az ok, amiért nem mondtam el.

- Adnál nekünk pár percet? – néztem a szenvedő alanyra, aki csak meglepett arccal bólintott, én pedig kézen ragadtam a bajkeverőt, és visszarángattam az üzletbe.

- Elment az eszed?! Nem tudtál volna uralkodni magadon?

- Miért kellett volna? Talán ha elmondod, akkor barátságosabban viselkedek. De VALAKI úgy döntött, hogy titokban tartja. Egyébként sem szimpatikus nekem… Bár azt meg kell hagyni, hogy élőben sokkal jobban néz ki… - pillantott a kirakat üvegén ki a még mindig bambán álló idolra.

- Aj! Liz én egyszerűen csak… Tudod mit? Mindegy. Most kimegyek és helyre hozom, amibe belerondítottál. Egy kevés udvariasság azért szorulhatott volna beléd. – fogtam magam és otthagytam a boltban. Kint kézen fogtam Kai-t és elhúztam az üveg elől egy kis utcába, ahol senki sem járt, hogy ne legyünk szem előtt.

- Ne haragudj… Liz nem…

- Whoa… ez nagyon más volt, mint a rajongóimmal. Nem ismer igaz? – vajon miért fogja mindig erre, ha valaki nem visít eszetlenül, mikor meglátja?

- De igen, ennek köszönheted, hogy „kedves” volt hozzád. – mutattam macskakörmöt az ujjaimmal, mire még értetlenebb fejet vágott.

- KEDVES?! Ijesztő húgod van… - kukucskált ki a hátam mögött a régiségkereskedés irányába. Én is elgondolkodva álltam mellette.

- Általában nem, csak mikor a pasijaimról van szó… – motyogtam szinte magamnak, de úgy tűnt Kai-nak nem csak a tánchoz és az énekléshez van tehetsége – a többiről inkább ne is beszéljünk – hanem a hallása is kitűnő.

- Szóval a „pasid” vagyok? – kérdezte huncutul vigyorogva.

- Mi? Én nem úgy… vagyis úgy értem… hogy nem átlag… szóval… - talán még sosem voltam ennyire zavarban egy férfi előtt, de Kai odajött és átkarolta a derekamat.

- Én viszont nagyon is úgy értettem. – mondta komolyan, majd szenvedélyesen megcsókolt. Hiányzott már az érintése, így az illedelmesnél kicsit tovább hagytam magamnak, hogy élvezzem a pillanatot, aztán elhúzódtam.

- Most már mennem kell, mert velem nem lesz kedves Liz. Majd megkérem, hogy küldjön gyászjelentést, ha időközben kitekeri a nyakam.

   Még egy futó csókot nyomtam a szájára, és visszarohantam sebtiben otthagyott húgomhoz, aki még mindig a kacatok között válogatott. Szerencsére nem volt nehéz kiengesztelnem, ugyanis mikor közöltem vele, hogy másnap korcsolyázni megyünk a fiúkkal, el is feledkezett arról, hogy haragudnia kellene rám.

   C.A.P-nek egy ismerőse birtokolta a jégpályát, ahova soron kívül, zárás után beengedtek minket, így legalább nem volt gondunk a rajongókkal, csak a kedves, idős portás bácsi figyelt minket árgus szemekkel. Szenvedélyes korcsolyázóként – számomra mindegy volt, hogy görkorcsolya, vagy a jégen kellett siklanom – önfeledten suhantam a jégen, el-elhagyva a többieket, akik kissé bizonytalanul álltak a lábaikon, aztán szép lassan mindenki belejött a mókába, kivéve Lizt. Örömmel hagytam a buzgó Daniel segédkezeire.

   Bár a srácok elsődleges szempontja azt volt, hogy kit tudnak a legtöbbször a fenekére lökni, azért jókat kacagtunk. Egyszer csak valaki fénysebességgel haladt el mellettem, megragadva kezeimet és magával húzott. Kétségbeesetten kapaszkodtam a felső végtagba, aminek végén egy vigyorgó Changjo nézett vissza rám.

- Kapaszkodj erősen! – kiabált, és még gyorsabb tempóra váltott. Hát rajtam ne múljon – gondoltam, de ekkor – ellentétben velem – elengedett és egyenesen a palánk közelébe álló Minsoo felé lökött. Megállni esélyem se volt, csak tompítani tudtam a becsapódás erejét, de így is szinte teljes erővel a leader védelmező karjai közé csapódtam. Együtt siklottunk, míg a korlát utunkat nem állta. Nagyot nyekkentünk mind a ketten, majd C.A.P finoman félreállított, hogy összeszedjem magam és a merénylő után vetette magát:

- Yah! Choi Jung Hyun! Jössz ide, de azonnal! – mire a szólított csak veszett menekülésbe kezdett.

- Eszem ágában sincs Hyung! Ha odamennék, beleásnál a jégbe! – kiabálta kacagva.

- Ne gondold, hogy így nem foglak! – érkezett azonnal a válasz. Én nyugodtan indultam utamra, gondolván, hogy mára megkaptam az adagomat a csínytevésekből. Sajnos a matematika sosem olt az erősségem, így ezúttal is csúnyán elszámoltam magam.

   Ahogy magabiztosan haladtam előre, egyszerre hátulról hatalmas lökést éreztem, majd elvesztve egyensúlyomat arcom intim közelségbe kerülhetett a jéggel. De mintha ez nem lett volna elég, még egy kósza végtagokból álló rakás is rajtam landolt. Liz, Daniel, és a kergetőzésben megzavart C.A.P-Changjo páros ijedten álltak körbe minket. Elsőként Ricky ült fel a hátamon, és kapott észbe:

- Noona! Jól vagy?

- Jól… csak… szálljatok… le... rólam… - köhögtem fel egyenként a szavakat. Koreai gének ide vagy oda, mégis csak három férfi súlya alatt feküdtem a jégen, ami kissé megviselte nem túl edzett korpuszomat. Mire lekászálódtak rólam, úgy éreztem, hogy ez a pár perc hatékonyabb volt az összes eddigi fogyókúránál, amit valaha végig csináltam – ugyanis hihetetlenül laposnak éreztem magam.

- Noona! Neked vérzik a szád! – kiáltott fel L.Joe ijedten, mire én az érintett területhez kaptam, de nem kellett volna, mert éles fájdalom hasított végig rajta.

- Áu. – mondtam fintorogva véres kezemnek. Hirtelen mindenki nagyon finoman akart velem bánni, segítő kezek fonódtak körém. Persze a vétkesek voltak a legszorgalmasabbak, de előfordul az ilyen. Akkor elégeltem meg a túlzott figyelmet, amikor azon kaptak össze, hogy kibe is karoljak bele és életre hívtam – nevelő szándékkal persze – pedagógus énem.

- Elég legyen, nem rokkantam meg, csak kicsattant a szám. Mindenki mehet a dolgára! Minsoo segítenél? – néztem a meglepett leaderre, de ő csak bólintott, majd úriember módjára a karját nyújtotta nekem, amibe örömmel kapaszkodtam bele.

   A pálya körüli padok egyikére ültetett le, míg ő elment a táskáink egyikébe rejtett forró teás termoszért. Mire megérkezett a teám, a szám tekintélyes méretűre dagadt, így nehézségekbe ütköztem ivás és beszéd téren. Az elsőt C.A.P megkönnyítette számomra egy szívószállal, amiért igazán hálás voltam, sőt egy sebtapaszt is kerített, amit sok sziszegés közepette próbált felragasztani duzzadt ajkaimra.

- Maradj már nyugton egy kicsit! – mondta mély hangján, ahogyan ujjaival körözött előttem.

- De neb kell! Folt bár ilyeb, bajd elbulik… - ejtetem ki a szavakat nagy nehézségek árán, mire Minsoo a hasát fogta a nevetéstől – neb ficces… - szemöldököm annyira ráncoltam amennyire csak tudtam, hátha az elvesz a helyzet komikumából egy keveset. Végül sikerült a sebtapaszt a helyére illeszteni, és mivel C.A.P nem a bőbeszédűségéről volt híres, én meg nem erőltettem kiejteni a szavakat, egy hógolyóval a számon figyeltem a többieket, akik a jégen szórakoztak.

   Niel feltűnően védelmezte Lizt, aki ki volt téve a srácok jókedvének. De úgy láttam, hogy igazán nem bánta. Együtt vonatoztak, húzták egymást, majd együtt is estek el. A felállás procedúrája pedig csak újabb eséseket produkált, amin akaratlanul is elmosolyodtam, de gyorsan vissza is rendeztem a vonásaimat, ugyanis sebem visítva tiltakozott a túl széles vigyor ellen.

    A jégen Liz kétségbeesetten kapaszkodott Nielbe, hogy el ne essenek, az énekes pedig gyengéden ölelte át egyik kezével a húgom derekát, másikkal pedig a kezét fogta, és próbálta a mozdulatokat bemutatni neki. Amikor látta, hogy ez nem vezet sehova, úgy döntött, inkább húzza maga után, hátha úgy megmarad a korcsolyázás élménye. Megragadta Liz mindkét kezét és elindultak. Körbe - körbe siklottak a pályán, néha kanyarogva kerülték ki az eléjük csúszó-gördülő Teen Top tagokat.

   Egyszer azonban Daniel elvétette az irányt és egyenesen a fenéken sikló Rickybe ütköztek. Mindketten elterültek a jégen, a maradék állva maradónak pedig ez egy remek alaklom volt „kicsi a rakás”-t játszani. Így szegény Changhyunra még ráhasalt Chunji, Changjo, L.Joe meg ugye már ott feküdt keresztben Daniel is. Liz csak kacagott a mellette kialakult ember- hegyen, alul a nyögdécselő idollal. A játéknak C.A.P vetett véget, mert a portás bácsi már látványosan szunnyadt a kapufülkéjében.

   Otthon lefekvés előtt még mindenkire rátukmáltam egy bögre forró kakaót, sok tejszínhabbal. Ahogy ültünk a nappaliban, és kínomban már csak dülöngélve – mert hogy a Teen Top-pal egy légtérben nem lehet sokáig bírni mosolygás nélkül – Lizzel az oldalamon, akinek az oldalán természetesen Niel foglalt helyet, aminek felettébb örültem – arra gondoltam, hogy milyen kár, hogy több mint a hét fele eltelt, és húgomnak hamarosan haza kell utaznia…