2015. november 25., szerda

#42

Liz POV

   Valahogy a jó hangulatom eltévedt amikor L.Joe otthagyott Niellel az ajtóban egy szó nélkül és a következő napokban vagy nem igyekezett eléggé visszatérni hozzám, vagy durván selejtes az irányérzéke. Hiába győzködtem magam, hogy Niel mellett a helyem és nincs abban semmi rossz, ha a rapperrel is jóban vagyok, mégsem tudtam vele úgy viselkedni, mint eddig. Beszélgetéseink legtöbbször csak a zavart hümmögés szintjéig jutottak el, ami a legjobb indulattal sem nevezhető kommunikációnak, így inkább kerültük egymást. Illetve én kerültem őt.
   A szobámban a laptop előtt kutattam valami program után, ahová Niellel biztonságban elmehetünk. Őt határozottan feldobná a közös este, nekem pedig egyel több lehetőség, hogy lejjebb redukáljam az L.Joe-val való kontaktusok számát.
   Azonban a koreai honlapok kuszaságában nehezen jutottam egyről a kettőre. Csapkodtam az egeret és halkan szitkozódtam, amikor kinyílt a szobám ajtaja és halk hang kúszott el hozzám a mérgemen keresztül. 
- Bármi is a célod, nem hiszem, hogy ez beválna... talán segíthetek valamiben? - L.Joe bátran beljebb engedte magát és megállt a hátam mögött.
- Azt hiszem szenvedek még egy kicsit, de köszi. Szerintem egyébként sem lenne kedved hozzá. - az utolsó mondatot csak félhangosan tettem hozzá, de Byunghun tökéletes hallásról adott tanúbizonyságot, bármennyire is akartam hanyagolni a témát.
- Már miért ne akarnék? - a vállam felett rásandítottam, úgy válaszoltam neki:
- Mert a Niellel való közös programom után kutatok éppen.
   Arckifejezése alapján nem tudtam megmondani, hogy rosszul esett-e neki, elszomorodott miatta vagy csupán elkapta a sáraga kis szörnyek egyike, de nem is akarván ezt találgatni, inkább visszafordultam a képernyő felé. Próbálkozásom ismét kudarcba fulladt, ugyanis megint rossz opcióra kattintottam. Mérgelődve indultam vissza az elirányított lapok között, de ekkor egy kéz simult az enyémre az egéren.
- Mondtam, hogy segítek nem?
- De... de... nem... nem.. - dadogtam, zavaromban elfelejtve az alapvető kommunikációs formákat is.
   Hirtelen mintha az érzékszerveim megbolondultak volna, a szívverésemről nem is beszélve.  Byunghun olyan közel hajolt át a vállam felett, hogy éreztem az illatát, ami nem volt túl erős, mégis tele lett velem az orrom. Milliméterről milliméterre érzékeltem, ahogy keze az enyémre simul. Oldalra pillantottam és tekintetem végigsiklott arcélén, majd megállapodott a szemein, amelyek az enyém keresték. Idegességemben nyeltem egy aprót, de a csöndben egy kérődző tehénnek éreztem magam.
- Megmutatom mit kell keresni. - szólalt meg halkan a rapper, én pedig idegesen a monitorra szegeztem a tekintetem, nagy sóhajjal szakadva el az övétől - Hova is szeretnél menni?
-Khm... i.. igazából még én sem tudom. - nehezen találtam meg a hangom, időközben azt is elfelejtettem hogy nekem van olyanom, mert L.Joe tenyere még mindig az enyémen pihent, úgy irányította a mozdulataim.
- Mennyire bírod a tömeget? – kérdezte aztán, engem kibillentve a merengésemből.
- Hát nem nagyon. Emellett nem ártana, ha Niel is biztonságban lenne a sikítozó rajongóktól. – vágtam egy fintort ahogyan megjelent előttem az emberáradat. Kicsit drámai volt a kép, de a lényeg ugyanaz.
- Jó, jó értem. – kuncogott a mellettem álló rapper és hirtelen átnyúlt előttem a kezeivel, hogy elérje a billentyűzet betűit. Ujjai gyorsan pattogtak, majd a képernyőn találatok tömkelege jelent meg, amikből az egyikre kattintott rögtönzött titkárom, ismét az én kezemet használva az egéren alátétnek.
- Akkor szerintem ide menjetek el. Itt még Niel be is tud úgy öltözni, hogy ne legyen feltűnő túlságosan és este már amúgy sincsenek sokan. Hátha elkerülitek a rajongókat. – előttem a Gwanghwamun tér jelent meg, szökőkútjai az éjszakában kivilágítva pompáztak. A doramákban ez az egyik legjellegzetesebb hely, ahová a szereplők elmennek, én mégse voltam még ott mióta Koreában tartózkodtam.
- Na? Tetszik? – kérdezte L.Joe felém fordítva a fejét, így az arcunk a már zavarbaejtő távolságba került.
- Öhm… Ühüm… - ismét lefagytam és ettől bővebb válasszal nem is próbálkoztam. Ekkor azonban nagy lendülettel kinyílt az ajtó.
- Liz, kinézted már, hogy hova szeretnél… - rémülten kaptam el a kezem L.Joe-é alól, a lábammal pedig lendületet adtam a székemnek, hogy minél messzebb gurulhassak a kínos helyzettől.
- Hát szóval… khm.. jó, hogy jössz… mert épp most találtam meg. – nehezemre esett beszélni, idegességemben úgy éreztem menten elsüllyedek, ráadásul még a hangom is el-elment, így magyarázkodásom elég erőtlenre sikeredett. De miért is vagyok ideges? Hiszen Byunghun csak segített. Igaz?
- Aham. – Niel cinikus válasza után úgy tűnt nem csak magamat nem sikerült meggyőznöm.
- Liz nem boldogult a koreai honlapokkal. Csak segítettem neki. – az idősebb az énekesre nézett és kifürkészhetetlen faarccal, magabiztosan beszélt. Bezzeg neki nem remegett a hangja.
- Byunghun azt hiszem ez most már jó lesz. Köszönöm a segítséget. – talán nem volt túl szép dolog, hogy így elküldtem azok után, hogy segített, de muszáj volt megszüntetnem a feszültséget, mert a levegő olyan szinten szikrázott, hogy a dormot egy darabig elláthattunk volna árammal.
- Szívesen. – mondta L.Joe és felém dobott még egy félmosolyt aztán kisétált.
   Kifelé menet a két fiú erőteljesen egymás szemébe nézett, de nem túl barátságosan. Azt vártam, hogy most majd megint egymásnak mennek, mint korábban, de ezúttal Niel illedelmesen félreállt, hogy a másik kényelmesen kiférjen az ajtón. Majd pedig elindult felém és az ágyamra vetette magát.
- Ez meg mi a fene volt? – hangjában éreztem a szemrehányást és a számonkérést, mégis inkább a megbántottságot láttam rajta. Csak azért nem estem neki a kérdésért, mert bűntudatom elnyomta a határozottabbik énem. Így lehajtottam a fejem és az ölembe ejtett kezeimnek válaszoltam.
- Nem boldogultam a honlapokon. Mindig rossz helyre lettem ráirányítva, ráadásul nem is tudom, hogyan keressek itt programok után… Azt se tudtam igazából mit is keresek. Byunghun csak segített. Tényleg…
- Ühm… - a válasznak nem mondható hümmögésről nem tudtam eldönteni, hogy pozitív vagy negatív, ezért úgy döntöttem, hogy előveszem a cuki oldalamat.
- De… végül is megvan, hogy hova szeretnék elmenni… nem is érdekel? – hajoltam az ágyon heverésző idol felé, úgy, hogy a szemébe nézhessek. Próbáltam enyhe mosolyt varázsolni az arcomra, végül Niel is ellazította eddig feszült arcizmait.
- Talán egyedül  nem találsz el oda? – végre huncut mosoly bujkált a szája sarkában.
- Hát ismersz. Én meg az irányérzékem.
- Akkor mutasd. – felült, én pedig a székről felállva az ölembe vettem a laptopot és mellé telepedtem az ágyra.
- Nézd, ide szeretnék menni.
- A Gwanghwamun térre? Még nem voltál?
- Nem. – ráztam a fejem – de este szeretnék menni, hogy lássam a fényeket.
- Rendben, akkor oda megyünk. – Niel karját átvetette a vállamon, én pedig fejem a vállára hajtottam, majd végig dőltünk az ágyon. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amiért nem kellett egy újabb féltékenységi jelenetet végigszenvednem.
   Azonban hiába volt a könnyed hangulat és az énekes karjának finom érintése a csípőmön, este nem tudtam elaludni. Nyitott szemmel meredtem a sötétbe, miközben, Niel egyenletes lélegzését hallgattam a hátam mögött. Az agyam egyre csak azon kattogott, hogy vajon minden alkalommal magyarázkodnom kell-e majd, ha csak szóba állok L.Joeval. Egy drámait sóhajtva óvatosan a hátamra fordultam, így az ölelő kezek lecsúsztak a takaróra. Az énekes morrant egyet, közelebb fészkelődött hozzám, most már szorosan magához ölelt.
 - Miért nem alszol? - kérdezte álmos hangon.
-Csak... nem tudok... - hangom alig lehetett hallani, de Niel vállamon nyugvó füléig így is elhatolt.
   Nem kaptam választ, de hálótársam addig fészkelődött, amíg a mellkasán nem kötöttem ki. Ujjai a hajamba tévedtek, másik kezével pedig a vállamon írt le apró köröket.
- Most már jobb? - suttogta a hajamba, de elnehezülő szemhéjam mögül már csak elégedett hümmögésre futotta. Mielőtt elaludtam, egy apró puszit éreztem a fejem tetején.
   Reggel egyedül ébredtem, de nem bántam, mert az esti programom lebegett a szemem előtt. Nem bírtam magammal, semmi nem kötött le, ráadásul a fiúknak is munka adódott, így egyedül kellett lefoglalnom magam. Székhelyem átköltöztettem Lea lakására, de ott sem volt szerencsém, mert az ürességtől kongó ház arról árulkodott, hogy nővérem újfent a munkájának - vagy a figyelem elterelésnek - hódol. Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdtem különböző állásajánlatokat böngészni, mert untam, hogy körülöttem mindenkinek megvan a maga munkája.
   Szorgoskodásomnak a csengő hangja vetett véget. Sóhajtva álltam fel a számítógép elől, ám unottságom elszállt amikor egy Kim Jonginnal találtam szembe magam, aki megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, majd féloldalasan rám mosolygott.
- Hát te? -értelmesebb kérdésre nem futotta tőlem.
- Neked is szia. Reméltem hogy itt leszel.
- Miért? Máshol kellene lennem?
- Kerestelek a dormban is.
-Ja, a dorm... MI? Te arról honnan tudsz?
- Liz, bármilyen meglepő, Leával azért beszélgettünk is. Nem keveset.
- Igaz, igaz. De... Te jó ég, találkoztál a fiúkkal?! - szemeim előtt már ki is bontakozott a jelenet, amint véletlenül C.A.P nyit ajtót és nekiesik Jonginnak, azonban verekedésnek nem láttam nyomait az előttem álló arcán.
- Nem, ugyanis senki nem nyitott ajtót.
- Még szerencse. - szakadt fel az eddig visszatartott levegő a tüdőmből. - Most, hogy ezt tisztáztuk, nem akarsz beljebb jönni? Lea nincs itthon. - mikor az első meglepetéstől magamhoz tértem, illedelmesen arrébb álltam az ajtóból, vendégem pedig készségesen sétált be.
- Szóval. Minek köszönhetem a látogatást? - tértem vissza az eredeti tárgyhoz, mikor már kényelembe helyeztük magunkat.
- Mivel az eddigi próbálkozásaim mind kudarcba fulladtak Leát illetően, kitaláltam valamit, viszont ebben a segítségedre van szükségem.
- Azt hittem már segítettem... ha a nővérem megtudja hogy én egyáltalán szóba álltam veled, minimum kitagad.
- Igen, igen, de ez nélküled nem megy. Kérlek Liz. - Kai hangja izgatottságtól csengett, miközben könyörgő bociszemei kisfiús arckifejezést eredményeztek. Akaratlanul is végigfutott az agyamon, hogy milyen kívánatos férfi a rajongók szemében. De én csupán egy szerelmes srácot láttam magam előtt, és épp ezért sóhajtottam megadóan:
- Na jó, bökd ki! Miben kellene segítenem?
- Add nekem a lakáskulcsaidat, hogy be tudjak jönni Leához.
    Tátott szájjal és kimeredt tekintettel néztem rá. Ez a lökött tényleg azt hiszi, hogy ha besettenkedik Leához, majd minden megoldódik?

2 megjegyzés:

  1. Végre itt vagyok, és megírhatom neked a véleményt, mert megérdemled:)
    Igazából már akkor elolvastam, amikor publikáltad, de eddig nem volt rá lehetőségem, hogy írjak, ezért csúsztam vele ennyit.
    Először furcsa volt olvasni, mert teljesen más volt, mint az előző fejezet, aztán rájöttem, hogy mindez a figyelmetlenségemnek tudható be. Amikor láttam, hogy ez Liz szemszöge a helyére került minden, és már képben voltam a történésekkel:D Ezt azért említettem meg, mert egyébként én nem szeretem, ha túl sok szemszög van egy történet keretein belül. Szerintem felesleges mindenki nézőpontját bemutatni, bár szerintem már mondtam neked, hogy ebben a fictionben pedig kifejezetten szeretem, hogy rálátást nyújthatunk a többiek érzéseire is, nem csak Leáéra. Valahogy sokkal többet ad ez így, és olyan jó, hogy ezt elérted nálam. Azt szokták mondani, hogy kivételek mindenben vannak, szerintem én megtaláltam a különleges kivételemet a személyedben:3 Mindent szeretek, amit csinálsz, a legrövidebb szavadat is, mert benned eddig egyszer sem csalódtam.

    Igazából én sajnálom szegény L.Joe-t. Lehet ez azért van, mert alapból közelebb áll a szívemhez, mint Niel, de tényleg nagyon sajnálom őt. Mert hát a pokolba is, csak én érzem úgy, hogy Liz vonzódik hozzá? A másik végről meg ott van neki Niel, ezért nehéz dolga van szegény lánynak. Nem lennék a helyében, az biztos. És Jongin... egyetlen drága Jongin. Ezt már úgy tudnám jellemezni, hogy annyira el van már keseredve, hogy mindennel bepróbálkozik, hátha beválik. Nem is baj ez, én piros pontot adok neki az igyekezete miatt, remélem Lea is értékelni fogja. Nem tudom, hogy mit találhatott ki, de biztos érdekes lesz és... nagyon kíváncsi vagyok rá:D Van néhány elképzelésem, de nagyon érdekel, hogy mit szeretnél csinálni velük. És muszáj megemlítenem... Az a gif Jonginról az egyik kedvencem. Nagyon szerettem így a haját, meg az a fekete ing is annyira jól állt neki (fekete ing mániás vagyok, igen:D)

    Várom a következő részt, köszönöm, hogy olvashattam ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. SZia :3 :3
      ne haragudj, hogy ilyen későn válaszolok neked T_T Nem tudom elolvasod-e majd, de a lényeg, hogy nem hagyhatom ezt a gyönyörű kommentet válasz nélkül, merthát milyen író lennék, ha nem válaszolnék az olvasóimnak, szóval itt vagyok, és kárpótlásul itt az új rész is :3
      Örülök, hogy végül sikerült felvenni a fonalát a sztorinak, néha engem is zavar, hogy így írtam meg, de már nem akarom megváltoztatni, néha tényleg aggódom, mert bár a részek összefüggenek és időben többnyire követik egymást, mégis a megosztások között azért sok idő eltelik és nem tudom mennyire követhető így maga a sztori folyamata O.o de ezért igyekszem egyértelműsíteni a dolgokat amennyire tudom >.< Köszönöm hogy a kivételed lehetek <3 <3 *-*

      L.Joeval teljesen igazad van, azt hiszem nem árulok el semmi újat azzal ha azt mondom, hogy igen, Liz vonzódik hozzá és nekem is vérzik a szívem mindkét fiúért, és ráadásul nekem eldöntenem ezt a párbajt köztük, szóval nincs könnyű dolgom nekem sem >.<
      Jongin pedig... igen, körülbelül annyira van kétségbeesve mint én, mert már nem tudom hogyan fogom ezt befejezni és elsimitani >.< igyekszem minél izgalmasabbra írni, bár már közeledünk a végjátékhoz, amiről persze még fogalmam sincs XD most pedig itt vagyok és olvashatod az új részben, elsőkézből, Jongin szemszögéből a további (és még kicsit a háttértörténéseket is) ;) remélem tetszik ^^
      És igen, jó nagyon ez a gif, én is szeretem, és megnyugtatlak, hogy nem csak te vagy fekete ing-mániás XD

      köszönöm hogy (még mindig) olvasol, és írsz nekem, és úgy egyáltalán mindent ♥♥♥♥

      Törlés