#40

Liz POV

   Amíg nővérem bérelt lakása felé igyekeztem, a fejemben cikáztak a gondolatok, Nieltől L.Joe-ig és vissza. Nem igazán akartam elhinni, hogy egyfajta „kié a lány” kakaskodásba csöppentem a fiúk jóvoltából, de nem tudtam másra gondolni. Niel féltékenysége egyértelmű volt. Viszont L.Joe… Próbáltam logikusak kielemezni a hirtelen barátivá fordult kapcsolatom vele, de nem találtam semmi kivetnivalót, pláne nem romantikusat benne. Bár az furcsa volt, hogy mostanában mindig keresi a társaságom, de ezt eddig figyelmen kívül hagytam.

   Fejemet megrázva nyitottam a lakásba, mire Lea sietett elém, kissé ijedt arccal. Gyanakvóan néztem szét a lakásban, nővérem értetlen arckifejezésével kísérve, de meg akartam bizonyosodni arról, hogy L.Joe nincs a közelben.

- Öhm… a világért se zavartasd magad a lakásom újbóli felfedezésében, de mi a fenét csinálsz?

- Csak megbizonyosodom róla, hogy nem tartózkodnak nemkívántos személyek a lakásban. –megálltam és a nappali közepén, csípőre tett kézzel néztem az előttem állóra.

- Ha L.Joe-ra célzol, még akkor elment, mikor küldted az sms-t. – gyanakvóan húztam össze a szemeim a mondatára és hirtelen ötlettől vezérelve a szekrény elé lépve feltéptem az ajtaját.

   Kai-al kapcsolatos szekrényes élményeim úgy látszik, hogy mély nyomot hagytak bennem. Sóhajtva vettem tudomásul, hogy a szépen behajtogatott ruháim tekintettek csak vissza rám.

- Ja, igazán nincs mit, elpakoltam neked. De biztos jól vagy? Sosem érdekelt a szekrényedben uralkodó rend állapota – vagy inkább nem léte.

- Csak megbizonyosodtam róla, hogy nem bújtatod sehol sem a rappert.

- Neked komolyan elment az eszed. Ha azt akarnám, hogy hallja, amit mondasz, azt megoldanám máshogy, hidd el. De mi lenne, ha szépen elmesélnél mindent? – helyezte magát kényelembe az egyik fotelben Lea.

- Mégis minek? Gondolom Byunghun már mindent elmondott.

- Úgy ismered őt, mint aki csak úgy elmond bárkinek bármit?

- Nem, de itt nem bármiről, hanem a húgodról van szó és nem bárkinek mondta volna el, hanem neked, a szeretett Noonájának, aki amúgy is mindent tud. Ha már az alsógatyáját mosod, miféle titkaitok lehetnek még egymás előtt? – hiába a nagy elhatározás, egyszerűen nem tudtam hogyan kezdjek bele a témába, így inkább húztam az időt a cinikus megjegyzéseimmel, amivel sikeresen elértem, hogy Lea is ingerültté váljon.

- Egy, nem mosom az alsónadrágját, ugyanis megtanulták kezelni a mosógépet. Kettő, én azt hittem beszélni akarsz, de ehhez nincs idegzetem, inkább elmegyek futni egyet. – már indult is átöltözni, de megfogtam a kezét és lerántottam magamhoz.

- Ne tégy már úgy, mintha nem ismernél.

- Nagyon is jól ismerlek, ezért gondoltam, hogy ha elindulok, akkor talán kinyögöd, hogy mi a baj. – gátlástalanul vigyorgott, én pedig lebiggyesztettem az ajkaimat.

- Gonosz vagy.

- Nem, csak őszinte.

- Az majdnem ugyanaz.

- Megint kezded? Még mindig elmehetek futni. – emelte magasra az egyik szemöldökét.

- Jó, jó. De igazából én sem tudom, hogy mit is pontosan a probléma. Te is láttad, hogy a két fiú meghülyült.

- És észrevételeim szerint ehhez van neked is némi közöd. Ugye?

- Hát ami azt illeti… Nem igazán értem pontosan a dolgokat, de mindenesetre az biztos, hogy Niel féltékeny.

- L.Joe-ra. – fejezte be a gondolatmenetet Lea, mire bólintottam.

- Igen, úgy tűnik. Viszont L.Joeval mi csak…

- Kitalálom… Barátok vagytok?

- Pontosan! – kicsit megemeltem a hangom és a kezemmel legyintettem egyet a levegőbe, mintegy rámutatva a szemmel nem látható lényegre – én ezt nem értem, Niel teljesen kifordult önmagából, amióta megtudta, hogy Byunghun kísért el az antikváriumba. Aztán meg kiakadt azon, hogy kosaraztunk…

- Hogy mit csináltatok?

- Kosaraztunk. – nagy ártatlan szemekkel néztem testvéremre, hátha attól jobban felfogja ennek a dolognak a jelentéktelenségét, de láttam rajta, hogy ő másként gondolja.

- Kosaraztatok.

- Aha.

- Kettesben.

- Ah… Hé! Ne forgasd ki a szavaimat! – emeltem meg a hangom felháborodottan, amikor leesett, hogy mire akar kilyukadni.

- Én nem forgatok ki semmit, csupán számba veszem a lehetőségeket. Mellesleg ez alapján, és az alapján, amit ma láttam… no meg hallottam személyesen az érintettől, na, az alapján már mondhatni bátran kijelenthetem, hogy Niel igenis joggal féltékeny.

- Kösz, most jobban érzem magam.

- Azon a részen már szerintem túl vagyunk, hogy csak annyi miatt kelljen aggódni, hogy te jól érezd magad. – erre a kijelentésére fájdalmas arcot vágtam.

- Legközelebb jobban meggondolom, hogy segítséget kérek-e tőled.

- Ugyan már, itt most az első kérdésem az lenne: Niel jogosan féltékeny?

- De hiszen most mondtad, hogy szerinted igen! – értetlenkedtem direkt, mintha nem értettem volna, mire akar rávezetni, de ebbe igazából még én sem mertem belegondolni.

- Akkor kérdezem máshogy: Nielnek van oka félni L.Joe-tól?

- Hát… öhm… nem… nem tudom.

- Ez most komoly? Liz! Van, vagy nincs?

- Nem tudom! Nem tudom, mert nem gondoltam eddig így a dolgokra. Én csak azt hittem, hogy figyelmes, meg kedves és, hogy a haverok között belefér az ilyen! Nem gondoltam, hogy a boltba menés és a kosarazás burkolt randitevékenység!

- Mert nem mindig az.

- Nagyon jó, akkor most oda kötöttünk ki, ahonnan indultunk.

- Majdnem. Inkább egyszerűsítsünk: Szereted még Nielt? – kérdése meglepett, mégis gyorsabban válaszoltam rá, mint ahogyan azt gondoltam volna.

- Persze.

- Akkor ha rám hallgatsz: ehhez tartod magad, és kerülöd a konfliktusokat, illetve a félreérthető helyzeteket Byunghunnal. Niel helyében én is féltékeny lennék és ez nem teljesen a gyerekességéről szól.

- De nem mondhatom L.Joe-nak sem, hogy „bocsi, mostantól nem beszélek veled, hogy kerüljem a félreérthető helyzeteket”.

- Nem is kell. Nem azt mondtam, hogy szóba se állj vele. Csak… próbáld meg kicsi Daniel szemszögéből mérlegelni a helyzeteket. Oké?

- Oké. – bólintottam és próbáltam értelmezni szavait, amik kissé ellentmondásosak voltak. De végül is jobbat én sem találhattam ki, a kakasviadal pedig senkinek nem hiányzott a csapaton belül, a lelkiismeretemről nem is beszélve.

- No de én tényleg elmegyek futni. – Lea felállt a kanapéról és a szobájába indult el átöltözni, én pedig követtem.

- Na jó, de azt még nem mondtad, hogy hogyan békítsem meg Nielt!

- Hát beszélj vele! – válaszolt és már jött is kifele, fekete futónadrágban, sportmelltartóra vett laza, hosszú atlétában.

- Mintha az olyan egyszerű lenne. – forgattam meg a szemem, de ekkor egy hang hallatszott a nappali felől.

- Noona! Itthon vagy? – az emlegetett szamár épp befele igyekezett, lábbelijét lerúgva magáról – Beszélnem kell…. veled – fejezte be a megakadt mondatot, amikor engem meglátott.

- Már nem sokáig. De azt hiszem, hogy neked Lizzel kellene beszélned, nem velem. Szóval akkor hagylak is kibontakozni benneteket. – mondta Lea és az ajtó felé indult, a cipőjét húzva magára.

- Nem mondod, hogy most csak így itt hagysz? – csörtettem utána, a meglepett idolt a szoba közepén hagyva.

- Dehogynem. Ami azt illeti… - Lea kinyitotta az ajtót, ahol Jongin állt, első ránézésre ő is futáshoz öltözve, kezét a csengő felé tartva, készen arra, hogy csöngessen. – Ami azt illeti, nekem programom van, szóval oldjátok meg. És ne feledd amit mondtam. Oké?

- Dehát… Mi…

- Jó, hogy ideértél Jongin, már vártalak. Indulhatunk. – mondta nővérem vidáman, majd megragadta a döbbenten pislogó Kai csuklóját és elindult vele a lépcsőn.

   Mi a fene? Valamiről nagyon lemaradtam, ha ezek együtt járnak futni, ugyanis a múltkor Lea még hallani sem akart a békülésről. A hátam mögül Niel hangja rázott vissza a valóságba.

- Hát ez a pasi meg… Azta. Noona az EXO főtáncosával jár?! – hangja egyre feljebb kúszott, én pedig rájöttem, hogy ezt most nem kellett volna látnia.

- Hogy mi? Dehogy! Csak… izé…

- Szóval ezért titkolózott annyit… Ha ezt megtudja majd…

- Nem! Senki sem tudhatja meg! – mondtam határozottan, az ablakra tapadt énekest otthagyva.

- De hiszen már úgyis…

- Nem, nincs úgyis Daniel. És most, hogy ezt megbeszéltük, akár mehetsz is. – hirtelen fordultam meg, nem számítva arra, hogy partnerem időközben utolért, így szerencsésen nekiütköztem a mellkasának.

- Nem Liz, Noonának igaza van. Beszélnünk kell. – hangja ezúttal komoly volt, miközben kezeim után nyúlt és hüvelykujjával finom köröket simított bőrömre.

- Nem tudom, hogy fel vagyok-e készülve erre a beszélgetésre. – motyogtam inkább magamnak, de Niel meghallotta.

- Nem baj, mert én igen. Liz, sajnálom, hogy így viselkedtem én csak… nem is tudom mi ütött belém.

- Hát azt én se. Viszont… azt hiszem értem. Vagyis…

- Liz, én féltékeny voltam… vagyok… – tipikusan olyan lendülettel mondta ki, mint amikor az ember csak túl akar lenni az egészen és elfelejteni a következményeket is. Kijelentésén kicsit meglepődtem, és nem tagadom, hogy a szívem meglódult a mellkasomban. Az énekes kerülte a tekintetemet, gondolom várta a kitörésemet, de amikor az váratott magára, rám pillantott.

- Öhm… Liz?

- Igen?

- Hallottad amit mondtam? – furcsán nézett rám, én pedig próbáltam valami értelmes választ kinyögni.

- I… Igen. Hallottam. – ennyit az értelmes válaszomról.

- És… nem is haragszol?

- Amiért féltékeny vagy?  Kellene? - most rajtam volt a sor a csodálkozásban.

- Hát… Nem tudom… úgy tűnt hogy Hyung elég fontos neked.

- Egy valamit tisztázzunk: L.Joeval csak barátok vagyunk. Nem szeretnék erről többet beszélni.

- Jó, jó értettem. Ne haragudj. Egy fafej voltam. Nem kellett volna olyanokat mondanom.

- Igen, nem kellett volna. De már úgyse tudsz rajta változtatni. – mondtam neki, a minimálisra csökkentve a szemrehányást a mondandómban. Erre azonban csintalan kis mosoly ült ki az arcára, miközben a szemeimbe bámult.

- És ha kiengesztelnélek?

- Hm… próbálkozni még lehet. – mondtam sokkal játékosabb hangnemben, kapva az alkalmon, hogy nem kell többet a féltékenységéről és L.Joeról beszélnem.

- Mi lenne, ha elmennénk valahova? – csak bólintottam, mire megfogta a kezem és elindult velem kifele a házból.

   Kissé lelkiismeret furdalásom volt, amiért nem szóltam Leának, hogy hova tűntem, de úgy gondoltam, bármit is csinál éppen Kai-al, nem hiszem, hogy én érdeklem. Mellesleg ő hagyott ott Niellel.

   Eleinte kissé kínosan éreztem magam, ahogyan Niel kezét fogva sétáltam az idol mellett, de idővel feloldódtam, kezdtem azt hinni, hogy ismét minden rendben, és lezártnak tekinthetem a futó agyalágyultságukat L.Joeval.

   Végül mégiscsak a Ricky által ajánlott cukrászdában kötöttünk ki, egy eldugottabb sarokban, csokisabbnál csokisabb süteményeket majszolva, kacarászva és néha furcsán egymás szemébe bambulva. Ha ezt egy filmen látom, akkor biztosan fintorogva szólaltam volna meg: Milyen nyálas. Már sötétedett odakint, amikor elindultunk haza, illetve a dorm felé vettük az irányt. Épp az ajtó előtt jártunk, amikor az énekes megállt előttem, majd felém fordulva egy finom csókot nyomott az ajkaimra. Jóleső érzés futott rajtam végig, de ekkor kinyílt az ajtó és L.Joeval néztünk farkasszemet.

   Niellel szétrebbentünk és zavarunkban nem mertünk egymásra nézni, a rapper pedig kiismerhetetlen arckifejezéssel méregetett bennünket. Végül Niel tért magához először és bátran az idősebbre nézett, miközben megfogta a kezem. L.Joe nem szólalt meg, csak elment mellettünk, míg a kezében lévő kosárlabdát pattogtatva el nem tűnt a következő utcasarkon.

   A délutáni jó érzés hirtelen szertefoszlott, hiába éreztem Niel ujjainak szorítását az enyéimen. Ha őszintén be kellett volna vallanom mit érzek, akkor azt mondtam volna, hogy lelkiismeret furdalásom van a rapper miatt. De senki nem kényszerített rá, így inkább nem is vettem tudomásul a kellemetlen érzést a mellkasomban.