Lea POV
Nehezen boldogultam mankóimmal a
tömegközlekedésen, de végtére is az az egy előnye volt a nyomorultságomnak,
hogy mindenki végtelenül elnéző és segítőkész egy félig béna emberrel. Miután
már viszonylagos biztonságban tudhattam magam a szárazföld stabil talaján,
araszolva indultam a jól ismert, ám régen látott ajtó felé. Nem időztem
csengetéssel és egyéb udvariaskodással, csupán beengedtem magam, ám nagy öröm
helyett néma csend fogadott. Kissé óvatosan léptem be, hallgatózva próbálván
kitalálni mi is folyik a dormban, ám a hangokból ítélve Liz terve nem egészen
úgy haladt, mint ahogyan azt tervezte. Milyen meglepő...
- Mit keresel itt
Hyung? - hallatszott Niel nem túl barátságos hangja.
Nem volt túl sok időm reagálni, így
gyakorlatilag megtettem ami legelőször az eszembe jutott, hogy felhívjam
magamra a figyelmet. Feltűnően újra kinyitottam és becsaptam az ajtót, majd
fennhangon kezdtem el beszélni, mintha mit sem tudnék a bent zajló eseményekről.
- Hahó! Ki rendelt
egy kis extra házi kimcsit? Elkelne idekint a segítség egy szegény, félig
nyomorék nőnek! - miközben zörögtem a zacskóval a kezemben és igazgattam a
mankóimat egy pillanatra ténylegesen elvesztettem az egyensúlyom, a mankók
beleadtak a küszöbbe, így mindenféle színészkedés nélkül vágódtam el a padlón,
hatalmasat nyekkenve. Ügyes belépőmnek köszönhetően egyből ijedt fejek jelentek
meg a konyhaajtóban és L.Joe készségesen rohant segítségemre, kilépve a
feltehetően kínos helyzetéből.
- Mégis mi a fenét
csinálsz itt egyedül?
- Nah szép, hosszú
hetek óta most járok itt először és ez a fogadtatás.
- Hát a belépőd sem
volt éppen mindennapi.
- Igaz, igaz de így
hatásos volt.
- Ezzel nem tudok
vitatkozni.
- Velem nem is
lehet. - mondtam neki vigyorogva, mire nagy sóhajjal jelezte vereségét, ám
szája sarkában mosoly bujkált - Changjo, lennél olyan kedves és segítenél
nekünk? - a két fiúra támaszkodva bebotorkáltam a nagy terv helyszínére, ahol a
többiek lelkendezve fogadtak.
- Noona jól vagy?
Nem ütötted meg magad?
- Ricky, én a
helyedben megkérdezném a padlót is, hogy egyben van-e még.
- De Hyung!
- Köszönöm Chunji,
te is nagyon hiányoztál nekem. - rosszalló pillantásaimra a szólított fülig
vigyorral somfordált a székem mögé és szorongatott meg két karja közé zárva.
- Ugyan Noona,
hiszen túléltél egy autóbalesetet, mi bajod lenne egy ilyen apró eséstől? Tudsz
te magadra vigyázni.
- Ezzel tudnék
vitatkozni - szúrta közbe Liz, aki egy pillanatra sem hagyta abba a
sürgést-forgást - Tudod, hogy szeretlek. - mondta szenvtelen vigyorral az arcán
rám tekintve.
- Igen, igen. Fogjuk rá... De most mindenki térjen vissza ahhoz amit csinált, meg adjatok
gyorsan nekem is valamit, hogy ne érezzem magam teljesen feleslegesnek.
- Hát pedig jelen
állapotodban nem sok hasznod vesszük.
- Na de Liz! - Niel
most először szólalt meg a nagy vita közepette, ám gyorsan le is halkította a
hangját - Nem illik így beszélni a nővéreddel. Noona mit szólnál ehhez? Én
úgyis lassan haladok vele.
Felém nyújtotta
kését, ám Liz gyorsan reagált és megakadályozta a kifelé somfordáló Byunghunt
is. Felkapta a nagy tál rizst és a rapper kezébe nyomta, majd pedig úgy ahogy
volt, Niel felé kezdte el taszigálni.
- Nagyszerű ötlet,
akkor ti ketten mehettek megmosni a rizst, abban csak nem csináltok kárt.
Sajnos én most nem hagyhatom itt a húst, a többieknek pedig megvan a maguk dolga,
Lea pedig szemmel láthatóan mozgáskorlátozott.
- Nem szükséges,
meg tudom egyedül csinálni. - próbálta menteni a helyzetet L.Joe de legnagyobb
meglepetésünkre Niel vetett véget a vitának.
- Hagyd Hyung, ha
ketten csináljuk hamarabb végzünk. - mondta, majd csendesen elvette az üres
tálat és elindult kifelé, L.Joeval a háta mögött. Mindenki megszeppenten nézett
utánuk, hiába voltak a fiúk is beavatva a "nagy tervbe", ez a fordulat váratlanul ért minket.
- Liz biztos, hogy
ez jó ötlet volt? Én szeretnék még enni abból a rizsből... - jegyezte meg
halkan Ricky.
- No igen, örüljünk
ha a ház egyben marad amíg ezek ketten egy légtérben tartózkodnak. - fűzte
hozzá Chunji.
- Ugyan fiúk, ha
Niel kezdeményezett biztosan nem lehet már olyan rossz a helyzet. Igaz?
- Noona, te nem
láttad az előbb hogyan bámult Niel hyung L.Joe hyungra, késsel a kezében. Ha nem
jössz talán azzal kergeti el.
- Drága Changjo,
hát épp ezért vagyok én itt.
- Miért is?
- Villámhárítónak.
- válaszolta meg a kérdést helyettem Liz, mire egyhangú, elnyújtott
"aha" hagyta el a fiúk száját.
Jól esett végre felszabadultan időzni a társaságukban, viccelődni, beszélgetni velük, úgy mint a balesetem előtt. Azóta
mindig eszembe jut mennyire hálás lehetek azért, mert ők itt vannak nekem. De egy idő után sokkal jobban érdekelt mi zajlik Niel és L.Joe között, ugyanis gyanúsan nagy volt a csend. Észrevétlenül igyekeztem kiosonni, hátha fülvégre kaphatok
néhány információt, ami talán még Liznek is hasznára válhat ha végig kitart merész ötlete mellett. Ám a fiúk túl szemfülesnek bizonyultak.
- Noona mész
valahova?
- Csak oda ahová
egy király is gyalog jár. Egy perc és jövök. – elég körülményesen ugyan, de szép halkan
somfordáltam a kiskonyha közelébe, ahol a két fiú síri csöndben állt egymás
mellett és felváltva mosták a rizst, egyik tálból a másikba öntve. Csodálkozva
néztem őket, azt vártam, hogy minimum egymást öntik nyakon a vízzel, de nem ez
történt. Már épp indultam volna vissza, amikor L.Joe törte meg a vélhetően
kínos csendet kettejük között.
- Niel én… Lizzel
kapcsolatban…
- Nem akarok róla
beszélni Hyung… csak gyorsan fejezzük be ezt.
- De hát miért
velem…
- Nyilvánvaló, hogy
Liz mit akart ezzel a közös főzéssel. Az ő kedvéért csináltam, nem azért mert
ki akarok veled békülni. Készen vagyunk
ugye? – mozgolódást hallottam, ezért hátrébb botorkáltam, mintha épp akkor sétálnék
ki a konyhából, így elkaphattam Nielt a visszavezető úton. Vidáman mosolyogtam
rá, mintha mi sem történt volna, ám csak egy szomorkás mosolyt kaptam válaszul,
majd eltűnt a hátam mögött. Többé nem törődve az álcával a kiskonyha felé
vettem az irányt. Odabent ahogyan sejtettem, Byunghun lógatta az orrát.
- Ne emészd magad
túlságosan, majd megbékél – mondtam vigasztalóan.
- Te tudtál erről
az egészről?
- Természetesen. Ki
más lett volna, aki elsimítja a kellemetlen pillanatokat? – kacsintottam
biztatóan ezzel próbálván picit jobb kedvre deríteni.
- Én tényleg nem
akartam, hogy ez legyen a vége. Én csak megkedveltem Lizt…
- Tudom. Hidd el,
előbb utóbb minden megoldódik, csak hagyj egy kis időt mindkettő… akarom
mondani mindhármótoknak. Liz kedvéért tegyetek még egy kicsit úgy, mintha nem
lenne egyértelmű mire megy ki a mai nap.
Barátságosan meglapogattam a hátát,
összeszedtem a mankóimat és nem túl kecsesen elindultam vissza a nagy
történelmi esemény helyszínére, abban a reményben, hogy még egyben találom a
konyha berendezését. Meglepetésemre finom illatok szálltak a levegőben, kezdtem
úgy érezni talán nem is olyan reménytelen vállalkozás ez a közös program.
Haladt előre a délután és meglepő békesség
tért vissza a dormba, a szokásos ugratásokkal és jó hangulattal, talán Daniel
és a rapper kapcsolata volt csupán egy pár fokkal hűvösebb mint a megszokott.
Még C.A.P is megtisztelte szerény társaságunk pár hozzáértő megjegyzéssel
miután visszatért a szokásos munkaköréről. Liz megnyugodott, én pedig feladat
nélkül maradtam, mivel nem volt már szükség semmiféle elektromosság
elhárítására.
- Nos, mivel semmi
nem robbant fel és mindenki jól lakott, azt hiszem az én feladatom itt véget
ért mára.
- De én még nem
akarok hazamenni. – pillantott fel Liz a társasjátékból.
- Nem mondtam, hogy
neked haza kell jönnöd. Tudtommal itt is van egy rendelkezésedre álló ágy.
-Hát persze! Alhat
nálam. – csapta Liz vállára a kezét Chunji.
- Hűtsd le magad
Gigolo.
- Aucs. Ez fájt a
büszkeségemnek.
- Így jár az, aki
túl magas labdát dob fel. – hangzott a csípős válasz húgom szájából.
- Rátok bízom a
szobabeosztást. További szép estét. – intettem mindenkinek.
- Azért hívj majd
fel ha hazaértél! – kiabálta utánam Changjo, ám Chanhee ezúttal sem tudta
magában tartani a megjegyzését.
- Csak hogy tudjuk
egyben van-e még a város! – halk csattanás hallatszott.
- Aú! Hyung!
- Arra semmi
szükség, mert én viszem haza. – és a hanggal együtt érkezett Minsoo is, útra
készen.
Kacsintott, majd szép csendben kisétáltunk a
lakásból. A kocsiban már kissé furcsább volt a hangulatom, talán mert régen
voltunk már így kettesben, nem tudtam hogyan kezelhetném a helyzetet. Rám nem
jellemző módon pörgött az agyam milyen témáról beszélhetnék, de semmi
értelmes nem jutott eszembe, így a legokosabbnak azt tartottam, ha továbbra is
megtartom magamnak a bugyuta témáim.
- Mi ez a nagy
szótlanság? Nem vall rád – mintha kitalálta volna a gondolataim, furcsán
néztem A mellettem ülő leaderre.
- Netalán
gondolatolvasó vagy?
- Hogy mi? Nem…
csupán a tényekre kérdeztem rá.
- Ha valami tény,
nem szokás rákérdezni.
- Nos, ebben az
esetben megbocsátok.
- Igazán nagylelkű
tőled.
- Tudom, én már
csak ilyen rendes ember vagyok.
- Egyébként…
köszönöm a mai napot. Sokat oldódtak a fiúk együtt, az utóbbi időben úgy
éreztem eltávolodtak egymástól.
- Igazán nincs mit.
De talán még jobb lenne, ha te is hazamennél. Talán könnyebben meg lehetne
oldani a félreértéseket. Mi csak a kezdőlökést adtuk meg Lizzel.
- Szóval most ki
akarsz lakoltatni? – kérdezte incselkedve, de tudtam, hogy érti mit akarok
mondani.
- Persze. Mióta is
táborozol a lakásomban? – vettem fel akaratlanul is a tréfa fonalát.
- Szóval élősködöm.
- Én ezt nem
mondtam.
- De gondoltad…
- Mégis csak
gondolatolvasó vagy! – válaszoltam úgy, mintha épp tetten érném valamin, de
ekkor már egyikünk sem tudta megállni a nevetést.
Észre sem vettem és az autó lekanyarodott a
kis utcámba, leparkolva kis lakásom kapuja előtt. Hálásan integettem a távolodó
C.A.P után és örültem, hogy végre tehettünk valamit értük. Ám amikor a nyitott
ajtón beléptem az előszobába, tudatosult bennem, hogy Minsoo nélkül kettesben
kell lennem Jonginnal. Hirtelen zavaromban csak álltam egy helyben és
hallgatóztam, hátha el tudom kerülni a vele való találkozást. (♫)
Miközben minden lehetséges menekülőutat számba vettem, odabentről halk motyogásra lettem figyelmes, így megpróbáltam hang nélkül beljebb surranni, hátha megleshetem mivel is foglalatoskodik odabent önkéntesen beköltözött lakótársam.
Miközben minden lehetséges menekülőutat számba vettem, odabentről halk motyogásra lettem figyelmes, így megpróbáltam hang nélkül beljebb surranni, hátha megleshetem mivel is foglalatoskodik odabent önkéntesen beköltözött lakótársam.
Azonban olyat láttam, amit nem tudtam
megállni mosolygás nélkül. A nappalimban a kis dohányzóasztal a sarokba volt
eltolva, a szőnyeg közepén pedig Kai ült egy halom cukorka és egy rögtönzöttnek
tűnő lap felett, amin társasjátékra emlékeztető négyzetek voltak rajzolva.
Jongin kő-papír-ollót játszott a két kezével és a bábukat aszerint mozgatta
előre melyik keze nyert, majd a hamarabb célba érő bábuval megegyező színű
cukorkával jutalmazta meg önmagát.*
Néztem őt ahogyan kócos hajjal, álmos
szemekkel számlálgatta a lépéseket az ujjain, néha még mérgelődött is, ha
egymás után többször nyert az egyik keze és már nem tudtam kuncogásomat elfojtani.
Hangomra felkapva fejét felpattant és odasietett hozzám.
- Máris itthon
vagy? Nem hallottam, hogy bejöttél…
- Azt láttam.
- Az… izé… én nem…
- Te nem micsoda?
- Nem az amire
gondolsz… én csak…
- Tényleg? Azt
gondolom, hogy aranyos voltál. Ha nem az, akkor mi más? – tőlem szokatlan
kedvességgel és irónia nélkül beszéltem vele, ami engem is meglepett, ugyanis
az utóbbi időben legtöbbször azzal próbáltam fenntartani a biztonságosnak vélt
távolságot kettőnk között, ám ez egyre nehezebb volt úgy, hogy Jongin szinte állandóan
a közelemben volt.
- Én nem is.. Mi?
Aranyos voltam? – kérdezte miközben hatalmas mosoly terült el az arcán.
- Tudod mit? Kedvem
lenne beszállni a játékba. Lehet? – kérdeztem, majd mikor megkaptam beleegyező
bólintását, a konyhába botorkáltam és előkerestem néhány rejtett soju-s üveget
a szekrényből.
- Mégis mire
készülsz?
- Mi lenne, ha
felnőttek módjára játszanánk?
- Mi?
- Csak fogd meg
ezeket és hozd be őket a szobába kérlek. – adtam ki az utasítást, majd
visszatértem Jongin előbbi törzshelyére és helyet foglaltam a földön. Ő
készségesen követett.
- Mit tervezel Lea?
– kérdezte látható gyanakvással az arcán.
- Ugyan mit
terveznék? Természetesen játszani akarok. Benne vagy?
- De minek a soju?
- Nem egyértelmű?
Azt játsszuk amit te az előbb. Viszont a vesztes minden körben iszik egy pohár
soju-t. Mit szólsz hozzá?
- Áll az alku. –
mondta rövid fontolgatás után, és elszántan leült velem szemben a szőnyegre.
A játék sokkal izgalmasabb volt mint
amilyenre számítottam, de mégis azt élveztem a legjobban az egészben, hogy Jongin
épp úgy volt mellettem és épp úgy nevettünk együtt mint régen. Egyre közelebb és
közelebb kerültünk egymáshoz, mindig egy újabb centimétert araszolva a másik
felé, mígnem a sokadik körnél már szinte összeért a vállunk. Az elfogyasztott
alkohol mennyiségével egyenes arányban kezdtek leomlani a falak kettőnk
között, és ezt mindketten jól éreztük.
- Hah! Én nyertem! –
örvendeztem tapsikolva, miközben kitöltöttem a sokadik pohár sojut, amit
Jonginnak kellett meginnia.
Ő engedelmesen, nem kis fintorral itta ki az
általam átnyújtott italt, végül rám nézett. Kialakult egymásra-bámulós
pillanatunk kísértetiesen hasonlított a filmekben hirtelen beálló
hangulatváltásra, amikor a két főszereplőnek nagyon érzelmes jelenete
következik. Kissé féltem mit fog tenni az idol, mégis – talán kissé az
alkoholból merített – bátorsággal néztem enyhén homályosan csillogó szemeibe.
- Ne légy gyerekes, ez csak egy játék… - nem
tudtam végigmondani amit akartam, mert Jongin megelőzött. Hirtelen az arcomhoz hajolt és finom, rövid de annál hatásosabb csókot nyomott ajkaimra.
- Még mindig úgy gondolod, hogy csak játék az egész? Mert számomra már rég nem az, és nem akarlak többé
elveszíteni. – kijelentése hirtelen ért el hozzám, szívemet heves dobogásra
késztetve.
Nem tudtam mit mondhatnék vagy tehetnék.
Megannyi gondolat kelt útra fejemben, szavak jöttek és mentek ajkaimon, mégse
tudtam egyet sem kimondani közülük. Ám nem is volt szükség rá, hogy megtegyem.
Ezúttal Jongin jött hozzám és megértette velem, hogy nem vár választ. Mert a
válasz ott volt a szemeimben, ott bizsergett az ujjam végén, melyek az ő
simogató kezeit szorították arcomon.
Egyre közelebb és közelebb került hozzám, én
pedig egyre jobban vártam a pillanatot amikor végre elér. Lehunytam a szemem,
hátha akkor gyorsabban elrepül az idő és a távolság kettőnk között, és már nem
éreztem mást csupán bőröm cirógató simogatását, ajkainak puhaságát. Csókjának
keserédes íze volt az sojutól és talán az érzéseinktől, melyek kavarogva
fűszerezték meg a pillanatot. Lelkem felszabadult, szinte villámcsapásként
száguldott végig rajtam minden érintése, mintha minden apró ideg tízszeres
erővel közvetítené nekem az érzést, amiket tőle kaptam és a csók édes
rezzenéseit, amelyre olyannyira vágytam a külön töltött idő alatt.
Pont a minap láttam ezt a képet és mikor leesett, hogy ezt beleszőtted, akkor majd meghaltam a röhögéstől xD
VálaszTörlésDaniel meg ByungHun előbb utóbb úgyis kibékül, és nem csak azért, mert én azt mondtam:DDD
Nah, végre minden a régiben Lea és JongIn között *0*
Annyira örültem, mikor megláttam az új részt *^*
Ezt a képet én is most találtam csak meg, pont azon gondolkodtam, hogy valami cukiság kellene ebbe a részbe hát pont kapóra jött >< örülök, hogy tetszett :D
TörlésIGen, Lea és Jongin mostantól egyenes úton haladnak ^^ és hamarosan a másik povban is beáll majd a rend ígérem ;)
köszönöm hogy még mindig olvasol a lassu frissítés ellenére *-* <3
Jelöltelek egy díjra, remélem nem baj:3 http://writingtime00.blogspot.hu/2017/02/dij.html
VálaszTörlés